Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhagyják Szíriát az ENSZ-megfigyelők?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 3. 17:03

Az ENSZ szíriai megfigyelő missziója mandátumának augusztus 19-i lejárta után valószínűleg elhagyja az országot – mondta augusztus 2-án, csütörtökön Gérard Araud francia ENSZ-nagykövet.

Mint közölte, nem hiszi, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagjai egyezségre jutnának a megfigyelők mandátumának meghosszabbításáról.

„Ha nem változik a helyzet Szíriában, akkor nem látok olyan forgatókönyvet, amely lehetővé tenné a misszió fenntartását" – mondta egy sajtóértekezleten, amikor arról kérdezték, Kofi Annan szíriai különmegbízott lemondása után mi lesz a sorsa a megfigyelőknek. Mint hozzátette, a harcok egyre intenzívebbé válásával immár az ENSZ-erők biztonsága is kérdéses. „Márpedig miért tartsunk Szíriában olyan megfigyelőket, akik idejük 95 százalékában szállodájukban tartózkodnak" – tette fel a kérdést.

Az ENSZ-megfigyelők áprilisban érkeztek Szíriába, hogy ellenőrizzék a Kofi Annan által kidolgozott fegyverszünet betartását. A harcok azonban nem szűntek meg, így június közepén felfüggesztették tevékenységüket a harcok sújtotta övezetekben, s azóta szíriai létszámukat is felére, 300-ról 150-re csökkentették. S bár a BT néhány hete augusztus 19-ig meghosszabbította a misszió mandátumát, a testület már akkor figyelmeztetett: a megfigyelők el fogják hagyni Szíriát, ha a biztonsági és politikai feltételek nem javulnak lényegesen.

A BT augusztus 16-án hoz majd újabb határozatot a misszió jövőjéről.

Ugyanakkor az ENSZ főtitkára szerint a világszervezetnek valamilyen módon ott kell maradnia Szíriában. Ban Ki Mun álláspontját a békefenntartó műveletek főnöke, Hervé Ladsous ENSZ-főtitkárhelyettes tolmácsolta. Mint mondta, készek megvizsgálni minden lehetőséget, s majd augusztus 16-án meglátják, mi az, ami hasznos, illetve lehetséges.