Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt a Magyar Honvédség korábbi vezérkarfőnöke

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. május 4. 14:45

Életének 70. évében, május 3-án, betegség következtében elhunyt Németh Sándor nyugállományú vezérezredes, a Magyar Honvédség korábbi vezérkarfőnöke.

Németh Sándor 1941. december 6-án született Tárkányban. Katonai pályafutását sorkatonaként kezdte, majd 1962–1965 között az Egyesített Tiszti Iskola növendéke volt. Első tiszti beosztását Szolnokon, a 34. Önálló Felderítő Zászlóaljnál kapta 1965. szeptemberében. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia elvégzése után Szolnokon, majd Székesfehérváron szolgált.

A moszkvai Vorosilov Vezérkari Akadémiát 1982–1984 között végezte el, majd ezt követően ismét Székesfehérváron, illetve Budapesten látott el különböző beosztásokat. 1990 és 1993 között katonai attaséként szolgált Moszkvában, majd a Szárazföldi Csapatok Parancsnokságán parancsnokhelyettes, később pedig parancsnok volt.

A Magyar Honvédség vezérkarfőnökévé 1994. november elsején nevezték ki, s ezt a beosztást 1996. december 6-ig látta el. Nyugállományba altábornagyi rendfokozattal vonult, 2007. október 23-án előléptették vezérezredessé.

Németh Sándor nyugállományú vezérezredes katonai pályafutása során megkapta a Haza Szolgálatáért érdemrend bronz, ezüst és arany fokozatát is, valamint a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet.

A Magyar Honvédség korábbi vezérkarfőnöke május 3-án, betegség következtében hunyt el, temetéséről később intézkednek.