Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elöljárói látogatás a déli határszakaszon

Szöveg: MH AIAK |  2021. november 19. 10:36

Továbbra is éberséget kíván a déli határszakasz védelme. A Magyar Honvédség számára pedig a járványhelyzet alatt nélkülözhetetlen a saját erőinek és kritikus képességeinek megóvása. Felelős vezetőként mindemellett különösen fontos az állomány állapotának és felkészültégének folyamatos monitorozása. Ebből a célból látogatott Bácsalmásra és Hercegszántóra az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék (MH AIAK) parancsnoka és vezénylőzászlósa.

MH AIAK (1)

A látogatás során a parancsnok meghallgatta az aktuális helyzetről szóló jelentést, valamint – a parancsnoki gondoskodás jegyében – a határra vezényelt állomány pszichikai és mentális állapotáról is érdeklődött.

A katonák a feladatok maradéktalan végrehajtásával védik a kietlennek tűnő, de állandó figyelmet és járőrözést kívánó országhatárt a rendvédelmi szervekkel közösen. A tizenkét órás szolgálat egyik fontos alappillére a felkészültség és a csapatszellem, így nem csupán szakmailag, de bajtársakhoz méltón tudják egymást támogatni a katonák, akik távol a családjuktól, esküjükhöz híven védik hazájukat.