Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ember, gép és állat együtt készül

Szöveg: Csajbók József főtörzsőrmester |  2011. május 30. 18:51

Felpezsdült az élet az MH Bakony Harckiképző Központ táborfalvai kiképző bázison, mivel az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tizenegyedik váltása itt tartja, hathetes felkészülését, az afganisztáni misszióra. A tervezett állomány közel 300 fővel május 23-án kezdte meg a felkészülést, mely elméleti és gyakorlati képzésből áll. A katonák döntő hányada a szolnoki székhelyű MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóaljtól érkezett a felkészítésre.

A bázis területén felépítették az MH PRT afganisztáni táborának életnagyságú modelljét, mégpedig azért, hogy a különböző eljárások begyakorlása, valamint a hathetes kiképzés a lehető leghitelesebb környezetben történhessen.
Az alegységparancsnokok a felkészítés folyamán végig nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai állóképesség fenntartására és fejlesztésére. Az állomány minden napot testnevelés foglalkozással kezd, hiszen a sport észrevétlenül is összekovácsolja a társaságot, katonákból bajtársakat farag.

A felkészülés ideje alatt, ember, gép és állat egyaránt azon dolgozik, hogy a műveleti területre érkezve mindenki a lehető legfelkészültebben, legmagasabb szinten hajtsa végre a feladatát.

A tűzszerész részleg kiképzésébe betekintve jól látható lett, hogy a tűzszerészeket nemcsak robot, és különböző technikai eszközök segítik a műveleti területen, hanem a hűséges „négylábú bajtársra", a tűzszerész ebre is számíthatnak. Míg az ember tisztában van a feladat kockázatával, a robbanó anyagok keresésére kiképzett kutyák, csak „jó játéknak", izgalmas feladatnak tekintik a munkájukat, melynek végén a jutalom a kedvenc játék és a gazdi dicsérő szava.

Komoly feladat a gépek karbantartása és biztonságos kezelésük begyakorlása is. Nagy hangsúlyt fektetnek a kiképzők arra, hogy a páncélozott járművek, teher illetve személyszállító eszközök kezelői kellő jártasságot szerezzenek a járművek üzemeltetésében és vezetésében. A sofőrök vezetési gyakorlatokon vesznek részt, melynek során gyakorolják mind a közúti mind pedig a terepviszonyok közti vezetést.
A műveleti területre különösen igaz, hogy a megfelelő rádió összeköttetés, kommunikációs-,  és telefonos hálózat nélkülözhetetlen a feladatok végrehajtásához. Hadműveleti követelmény, hogy nem csak a konvoj és a bázis között kell élő kapcsolatot teremteni, hanem a konvojban haladó összes jármű között elérhetőséget kell biztosítani. Ennek megfelelően a kiképzés során az Afganisztánba készülő katonák gyakorolják a különböző híradó eszközök használatát, melyek nem csak a magyar táborral történő kapcsolattartást segítik, hanem ezekkel a rádiókkal a koalíciós erőkkel is felvehetik a kapcsolatot.

A felkészülés a tizenegyedik váltás tervezett parancsnoka, dr. Ruszin Romulusz ezredes, parancsnoksága alatt folyik. Mind a parancsnoknak, mind a részlegvezetőknek, valamint mind a huszonöt alakulatból érkezett katonáknak közös a célja: eredményesen felkészülni a missziós feladatokra és erről bizonyságot adni a zárógyakorlat keretében.

 
 

 
 Fotó: A szerző felvételei