„Emlékezem – emlékeztek?”

Az előadó, Tóth István nyugállományú ezredes, egykori szentesi dandárparancsnok.
A város lakossága számára is nyitott rendezvényen, elsősorban nyugállományú volt kollégák, valamint a jelenkor aktív hivatásos és szerződéses katonái várták a Szegeden lakó, az idén 80-ik születésnapját ünneplő volt parancsnokot, aki boldogan, energikusan üdvözölte újra a katonákat, és örömmel fedezett fel a sorok között régi ismerős arcokat.

Azzal szeretném kezdeni, amivel huszonöt évvel ezelőtt befejeztem – kezdte a visszaemlékezését Tóth ezredes. Itt ültünk ebben a teremben, és innen mentem el Szentesről, amikor nyugállományba helyeztek. Elöljáróban a volt kollégáknak, a sajnos már nem élő volt katonatársaknak őszinte szívből, és nagy tisztelettel köszönte meg azt a munkát, odaadást, lelkesedést, amit az irányítása alatt végeztek, hozzásegítve az alakulatot a sikeres és eredményes feladat végrehajtáshoz.
A mozgalmas katonai pályafutása 1951-ben kezdődött, amikor sorkatonának behívták Vácra, majd Szentendrére került, ahol jó labdarugó képességének köszönhetően a Honvéd futballcsapatában játszhatott. Innen elindulva a katonai iskolán szerezte meg a diplomáját. Hivatásos katonaként először Ercsibe került pontonos, hidász alakulathoz. További iskolákat, áthelyezéseket követően, 1972-ben szakemberként, értelemszerűen került Szentesre, amikor meg kellett alakítani a 15. Stratégiai Pontonos Hidász dandárt. A következő évben nevezték ki a dandár parancsnokává.

Az Ezredes úr, csillogó tekintettel, teljes átéléssel beszélt a kor akkori technikai eszközeiről, az embert próbáló feladataikról, amiket el kellett végezzenek. Büszkén emlékezett vissza, hogy az alakulat többször épített hidat, gyakorlatok alkalmával, valamint szükséghelyzetekben társadalmi érdekből. Ilyen volt mikor kapták a parancsot, irány Békés, leomlott a Kőrös híd egy balesetben, meg kellett építeni egy ponton hidat, a forgalom biztosítása céljából. De építettek így közúti hidat Vásárosnaményban, és a hídi vásár alkalmával még Hortobágyon is. A feladat végrehajtások sikerének a megfelelő kiképzés volt az alapja, mert ahogy Tóth ezredes mondta – „kiképzéskor csak hidat építettünk, hidat építettünk, hidat építettünk, reggel, délben, este".

Nagy átéléssel emlékezett vissza a volt laktanyára, ahol több épületet ők építettek. Új nőtlen szállót, tiszti étkezdét, tribünt alakítottak ki, melyekre most is büszkén tekint. Igyekeztek a társadalomba is beilleszkedni. Igen jó kapcsolatuk volt az akkori Tanáccsal (ma Önkormányzat), különböző tevékenységekben vettek részt mind fizikai, akár szellemi munka volt az.
Az Ezredes úr elhozta, és szerényen megmutatta a relikviáit, amit a 13 éves parancsnoklása alatt kapott, és mint említette ezt nem hivalkodásként tette, hanem ezzel szeretné ismét kifejezni a köszönetét azoknak a kollégáknak, akik hozzásegítették a közös munkával őt, mint parancsnokot, az eredmények eléréséhez. A régi emlékek sokaságát felidézve mutatta végig fényképalbumát, melyen a féltve őrzött emlékek elevenedtek meg újra, melyekről hosszú-hosszú történeteket lehetne mesélni. A kor ezzel együtt haladt, és elérkezett az 1985-ös év, amikor katonai pályáját befejezte, és nyugállományba vonult.

Dr. Kis-Tóth Tihamér az akkori szentesi Városi Bíróság elnöke, hozzászólásában kiemelte – a Tóth ezredes úr kiváló kapcsolatot ápolt a helyi állami, társadalmi, gazdasági szervekkel. Õ maga a városnak egy meghatározó személyisége és színfoltja volt, és azok az eredmények, amiket akkor létrehozott, még most is emlékeztetnek az Õ nevére.
Befejezésül az Ezredes úr kihangsúlyozta, jól érezte magát akkor itt Szentesen. Most a műszaki zászlóalj ünnepségeire, rendezvényeire mindig meghívják, melyekre szívesen eljön, részt vesz rajtuk, és örömmel találkozik újra a katonákkal, a volt laktanyájával. Végezetül a vendégekkel, katonákkal közösen megtekintették a jelen alakulatot, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljat bemutató 15 részes új, szép, színes molinó sorozatot.