Emlékünkben sokáig élni fog!

Igazságtalan, hogy el kellett mennie. Igazságtalan, hogy hosszú
hónapokig kellett küzdenie a legaljasabb kórral.
De az is igazságtalan, hogy szomorú mondatok jussanak eszünkbe halála
kapcsán, hiszen egész életében dőlt belőle a humor.
Nem mások vicceit mesélte. Azok közé tartozott, akiket a
komolytalanság tekintetében mérhetetlen kreativitással áldott meg a
Mindenható.

Ha rá gondolunk, szójátékok, kicsavart rímek, és mindennek
a fonákja jut eszünkbe. Hogyan lehet ilyen társunktól komoly szavakkal
búcsúzni?

Zilahy Tamás kollégánk, barátunk március 15-én, egyik legnagyobb
ünnepünk reggelén hagyott itt bennünket.
Mi mégis szívesebben emlékezünk arra a napra, amikor közénk érkezett. Ő sem született katona-újságírónak. Dolgozott agronómusként, majd a
Nógrád című napilap újságírójaként. Onnan került a HM központi
lapjához. Friss vért, új szemléletet és irigylésre méltó íráskészséget
hozott magával.
Az évtizedek elrepültek, s nem hagyott maga után regényeket,
novellásköteteket, drámákat. Mint általában az újságírók, elfecsérelte
az életét.

Riportok, interjúk, publicisztikák, megannyi apró
gyöngyszem a hagyaték, de szétszórva több évtized újságlapjain. Lehet,
már soha, senki nem gyűjti kötetbe őket.
Úgy marad meg nekünk, hogy műveiből nem, csak tréfáiból tudunk idézni.
De abból sokat, így emlékünkben sokáig élni fog.
S ha igaz, hogy van még folytatás Odaát, akkor most Tamás ott ül egy
felhőcske szélén és beszél. Körülötte pedig mindenkinek csorog a
könnye a nevetéstől.

Nekünk most másféle könnyek gyűlnek a szemünkbe, Tamás! De
megpróbáljuk szétmorzsolni őket. Megérdemled, hogy mindig
mosolyogjunk, valahányszor Rád emlékezünk.