Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ-felkérésre van szüksége az EU-nak egy fegyveresen biztosított humanitárius művelethez

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 12. 22:06

Az EU kész arra, hogy akár katonai eszközökkel is biztosítson egy líbiai humanitárius műveletet, de ehhez szükség lenne arra, hogy az ENSZ illetékes segélyirodája (OCHA) ilyen kéréssel forduljon hozzá – mondta újságíróknak a kedden Luxembourgban megkezdődött uniós külügyminiszteri tanácskozás több résztvevője.

Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője emlékeztetett arra, hogy a múlt héten levélben fordult Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz. Uniós források szerint a levél „buzdítás" volt az ENSZ-nek, hogy igényelje az uniós védelmet, ám ez mindeddig nem történt meg.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a Líbiáról szóló ENSZ biztonsági tanácsi határozat nem engedélyezi külföldi, „megszálló" csapatok küldését líbiai területre.

Alexander Stubb finn külügyminiszter szerint ugyanakkor a líbiai patthelyzet egyre inkább az 1999-es koszovói állapotokra emlékeztet. Akkor a NATO több mint 38 ezer légi bevetést hajtott végre, hogy meghátrálásra kényszerítse az ottani albánokra támadó szerbeket. A líbiai NATO-légibevetések eddigi száma nem éri el a kétezret. Stubb úgy vélekedett, hogy a mostani helyzetet vagy Moammer Kadhafi líbiai vezető „eltűnése", vagy egy fegyverszünet, esetleg „a legrosszabb esetben a katonai megoldás" oldhatja fel.

Eközben a brit és a francia diplomácia a NATO-fellépés erősítését szorgalmazza, mert Kadhafi hadereje továbbra is folyamatosan támadja a felkelők által ellenőrzött településeket.

A keddi külügyminiszteri tanácskozáson jelen vannak a felkelők átmeneti tanácsának képviselői is. Az EU-ban az elmúlt napokban értesülések szerint nagy fejtörést okozott, hogy milyen szintű és mértékű legyen a kapcsolattartás a felkelőkkel, hiszen az uniót egyelőre még diplomaták képviselik Tripoliban – konkrétan a soros elnökséget adó Magyarország nagykövetségén.