Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erő, egészség – tartalékos megmérettetés

Szöveg: Sin Bettina | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2024. október 2. 11:50

A tartalékos honvédek napja alkalmából sportversenyt rendezett az MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága a Budapesti Honvéd Sportegyesület atlétikai pályáján. Területvédelmi zászlóaljaik képviseletében az országból összesen húsz csapat, nyolcvan honvédje mérte össze erejét a fővárosban.

„A magyar katona fontos jellemzői a becsület, a hazaszeretet, az önfeláldozás és a kiváló fizikai állapot” – emelte ki Polyák András ezredes, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnokhelyettese. „A hivatásos, szerződéses és tartalékos állomány katonai kiképzése mellett figyelmet fordítunk a katonák fizikai állapotának tökéletesítésére is, hiszen ez elengedhetetlenül fontos feladataink teljesítéséhez. Ha valaki sportol, vagy példát mutat sportolóként, egyre nagyobb magabiztosságra és erőre tesz szert. Emellett a sportnak nagyon jó közösségformáló szerepe van” – tette hozzá.

Az ezredes elmondta, hogy immár harmadik alkalommal rendezték meg a versenyt a tartalékos honvédek napja alkalmából, melynek időpontja Kossuth Lajos 1848. október 4-én elmondott szegedi toborzóbeszédéhez kötődik. Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke abban így fogalmazott: „Testvériség köt össze bennünket. Nincs nemes és nemtelen többé; egy hazának fiai, polgárai, testvérek vagyunk mindnyájan. Tehát testvérileg összetartva ragadjunk fegyvert az árulók ellen, legyünk készen hazánk oltalmára.”

20241001honvedtartalekosoksportnap_HSZ14

Az ország minden pontjáról érkezett négyfős csapatok három versenyszámban küzdöttek meg egymással. Az akadálypályát és a lézerlövészetet két-két főnek kellett teljesítenie, hasonlóan a Pump & Run versenyszámhoz, ami fekvenyomásból és 1200 méteres futásból állt.

A záró 4x400 méteres fegyveres váltófutásban minden csapattag részt vett.

Az összetett végeredmény:

1. MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred 29. Területvédelmi Zászlóalj,
2. MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred Szepessy András 30. Területvédelmi Zászlóaljj,
3. MH Sipos Gyula 6. Területvédelmi Ezred Dula Nándor 12. Területvédelmi Zászlóalj.

A legjobb ezred különdíját az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred nyerte el. A díjakat Kaló Miklós ezredes, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred parancsnoka adta át.