Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észt–magyar egyeztetés a haderőreformról

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Horváth Sztaniszláv |  2023. április 18. 17:31

Raul Toomast, Észtország budapesti nagykövetét fogadta Sándor Zsolt altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában április 18-án, kedden.

01_HSZ1791

A kétoldalú találkozó alkalmával Sándor Zsolt altábornagy részletes tájékoztatást nyújtott az észt nagykövet részére a Magyar Honvédségben jelenleg zajló folyamatokról, különös tekintettel a honvédség haderőstruktúrájának reformjáról.

Raul Toomas nagykövet korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel is találkozott, akkor a balti légtér védelméről és a magyar szerepvállalásról, illetve a Keleti Szárny megerősítésének fontosságáról beszéltek. A honvédelmi tárcavezetővel folytatott egyeztetéskor az is elhangzott, hogy a védelmi innováció közös nevező nemzeteink között, ugyanis Magyarország két tesztközponttal járul hozzá a NATO-kereteken belül indult védelmi innovációs fejlesztési kezdeményezéshez, amelynek az észtek az egyik házigazdái.

04_HSZ1840