Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évet zárt a sportegyesület

Szöveg: Juhász László százados |  2010. december 14. 10:17

December 10-én rendezte meg a Honvéd Rákóczi Sportegyesület (HRSE) az idei évzáró közgyűlését Szentesen, a Damjanich laktanyában. A sportegyesület 2006. június 15-én alakult meg a sportot kedvelő, az egészséges, mozgás iránt elkötelezett tagság részvételével, és a helyi katonai alakulat támogatásával.

Körmendi József a sportegyesület titkára megnyitójában köszöntötte Varga István mérnök alezredest, a műszaki ezred parancsnokhelyettesét, Takács Lászlót, a szentesi önkormányzat diáksportbizottságának elnökét, a meghívott vendégeket, valamint a megjelent egyesületi tagokat. A megnyitó beszéd után Kállai Ernő, az egyesület ellenőrző bizottságának helyettes vezetője számolt be a tevékenységükről. Tájékoztatta a tagságot arról, hogy az egyesület évközbeni munkájában, az ellenőrzések alkalmával jog és szabályellenességet nem tapasztaltak.

1595911514
Ezt követően, Lőrincz Gábor az egyesület elnöke tartotta meg az elmúlt év értékelő beszámolóját. A HRSE és a műszaki ezred kapcsolatában kiemelte: a legfontosabb feladat volt számukra a katonaversenyzők felkészítése a Magyar Honvédség szintű versenyekre, és segítségnyújtás a személyi állomány számára a fizikai felkészítésben. Az egyesület tagjai részt vettek a különböző versenyek szervezésével, valamint a Műszakiak Napja elnevezésű rendezvény lebonyolításában, ahol több generáció megjelenésével hozzájárulnak a jövő nemzedékének neveléséhez.

Az elnök a sportegyesület másik fontos feladatának jelölte meg a nyitást a civil szféra felé. Mint elmondta, ezen belül elődleges a laktanyában dolgozók és családtagjaik, a városban működő kis létszámú sportcsoportok, és a megyei szintű versenyzők bevonása a HRSE-be. Nagy hangsúlyt kell fektetni az utánpótlás kinevelésére a szakosztályok számára.
2010. év gazdasági helyzetének értékelésekor részletesen beszámolt az elmúlt év bevételeinek és kiadásainak számszaki alakulásáról. Nagyon fontos eredmény volt, hogy az előző évektől eltérően, a benyújtott pályázatokat már pályázatíró szakemberrel tudták elkészíttetni. Ennek eredményeként minden beadott pályázatukat elfogadták, és jelentős pénzügyi forrásokra sikerült szert tenni – emelte ki Lőrincz Gábor. 

Lőrinc Gábor tájékoztatta a jelenlévőket a 2010. évben megrendezett versenyeikről. Kiemelte: jelentős eredményeket értek el a fokozott állóképességet igénylő triatlon versenyeken, nagy érdeklődés övezte a Szentes-Csongrád gátfutást, emellett pedig a „Nagy Sportágválasztó 2010" elnevezésű rendezvényen 1870 diák vett részt.

Fontos szerepet tölt be az egyesület életében a horgász szakosztály. A versenyszellem javítása, a HRSE népszerűsítése mellett egy jól működő összekovácsoló feladatot is ellát, melynek keretében ösztönzi a hozzátartozókat is a megjelenésre, közelebb hozva ezáltal őket egymáshoz, és kialakít egy családias közeget.

Az elnök ezt követően ismertette a jövő évre kitűzött feladatokat, célokat, részvételi szándékot a különböző sportversenyeken. Beszámolója végén pedig részletesen értékelte a szakosztályok tevékenységét, elért eredményeiket.

1595911515
Takács László, a város diáksportbizottságának elnöke hozzászólásában kiemelte: a HRSE-nek példaértékű az együttműködése a városi sportszövetséggel. Erőfeszítéseiket jól tükrözik a versenyeken elért eredményeik. Nagyon sok sportszövetség örülne, ha ilyen érdemeket tudnának felmutatni – emelte ki.

A hozzászólások után az éves beszámolót a közgyűlés egyhangúan elfogadta.
Következő napirendi pontként a közgyűlés új gazdasági felelőst választott. A jelölő bizottság megtette javaslatát a jelöltre. Ez alapján teljes egyetértésben a tagság elfogadta, és bizalmat szavazott Labádi Józsefnénak a feladat ellátásához.

Végezetül Lőrinc Gábor a HRSE elnöke elismeréseket adott át. Az Év Sportolója Díjat vehette át Vakhal Norbert, Vakhal György és Benedek Henrik. A HRSE érdekében végzett kiemelkedő munkája alapján elismerésben részesült Nógrádi József, Körmendi József, Kondor Zoltán, Járó István, Bertók Zsoltné és Takács László.

1595911515
1595911515
 

Fotó: a szerző felvételei