Ezentúl nem kell sátorban tanulniuk…
Szöveg: Szerencse Renáta | 2008. június 30. 12:56A Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) egy 12 tantermes általános iskolát adott át a Baghlani Jadid járásban lévő Kock Chinarban. A faluban eddig sátrakban folyt az oktatás, ám mostantól már kőépületben fognak tanulni a gyerekek.
Az épület ünnepélyes átadására 2008. június 29-én került sor, a szalagot az MH PRT parancsnokhelyettese, Sándor Tamás alezredes vágta át.
A magyar katonák az iskola berendezéséről is gondoskodtak, a kétszáz tanuló pedig HUN PRT feliratú iskolatáskát kapott.
Baghlani Jadid járás lakossága túlnyomó többségben pastu nemzetiségű, akik körében a kulturális és vallási hagyományok tisztelete kiemelten fontos szerepet játszik.
A helyi szokások alapján a fiúk és a lányok nem érintkezhetnek egymással, ezért külön, délelőtti illetve délutáni váltásokban járnak iskolába. Sőt, ha nincs fal az iskola körül, amely megvédi a lányokat a kíváncsiskodóktól, akkor a szülők többsége inkább nem járatja iskolába a lánygyermekeket.
„Reményeink szerint a jobb körülmények jobban ráveszik a szülőket arra, hogy járassák iskolába gyermekeiket. Az új iskolaépület nagyobb biztonságot és sze-paráltságot biztosít a fiúknak és a lányoknak" – mondta Bodnár András őrnagy, az MH PRT S9 főnöke.
Ilyen volt… ilyen lett