Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fejlesztések a tálibok földjén

Szöveg: PRT-szóvivő |  2011. január 10. 10:26

Nagy feladat hárul a magyar PRT állományára a következő hetekben. A szövetséges haderők átfogó kinetikai hadműveleteiket lényegében befejezték és elűzték az ott tartózkodó ellenállókat. A magyar kontingens CIMIC-es és PYOPS-os munkatársai már egy hete nagyerővel dolgoznak azon, hogy a térségben élők életkörülményei javuljanak.

Nagyvonalakban már körvonalazódtak azok az igények – a CIMIC/PSYOPS -részleg korábbi munkájának eredményeképpen – amelyek megvalósítása az ISAF-erők elsődleges érdeke. Ez fontos a térség biztonsági helyzetének megerősítésében. A helyzet összetett és különösen bonyolult, de a helyi – hivatalos és törzsi – afgán vezetőkkel folytatott tárgyalások felgyorsultak. A közöttük esetlegesen meglévő ellentétek feloldása a térség biztonságának fenntartása szempontjából kiemelt jelentőségű, ezért kell a fejlesztéseket és a különböző projektek beinditását – igen nagy odafigyeléssel és körültekintéssel – megvalósítani.

Noha a jól szervezett lesállások előfordulása a térségben jelentősen lecsökkent az ISAF és afgán biztonsági erők szinte folyamatos jelenléte miatt, az öngyilkos merénylőkkel és rögtönzött robbanó-szerkezetekkel (IED) végrehajtott támadásokkal továbbra is fokozottan számolni kell. A terület továbbra sem tekinthető biztonságosnak, de ez nem rettentheti el a magyar katonákat, mert a gyorsan és körültekintően beindított projektek döntő fontosságúak a terület megtartása szempontjából.

Az egyes feladatok beindításához viszont a helyszínen kell felmérni az aktuális viszonyokat.

Az afgán emberek tisztában vannak azzal, hogy a PRT fejlesztési lehetőségei korlátozottak és nem minden igényüket tudja kielégíteni. A járásuk, tartományuk és országuk újjáépítésében ugyanakkor számítanak ránk és igénylik a segítségünket.

1595912434
 

Fotó: A szerző felvételei