Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felkészítés rajparancsnokoknak

Szöveg: Gombos Sándor törzszászlós |  2012. március 20. 9:23

Rajparancsnoki felkészítésre került sor az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. A kéthetes kiképzés foglalkozásvezetői a 62. Lövészzászlóalj szakaszparancsnoki, vezénylőzászlósi, illetve törzsaltiszti állományából kerültek ki.  A felkészítésen a zászlóalj rajparancsnokai mellett a 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj és a dandár egészségügyi központjának altisztjei is képviseltették magukat.

Az előadások fő célja az MH 5. Bocskai István Lövészdandár által kidolgozott raj-szakasz harcszabályzat-tervezet feldolgozása volt, de más alapvető ismeretanyagokat – többek között a NATO-ban alkalmazott jelek és jelzések rendszerét – is oktatták. 

 Bár a felkészítés során az elméletre fektették a nagyobb hangsúlyt, a részt vevő katonáknak lehetőségük volt a „KRONOS" szimulációs rendszeren is gyakorolni a tanultakat. A kiképzés végén a résztvevőknek természetesen számot kellett adniuk az elsajátított szakanyagból.

 Fotó: Búz Csaba főtörzsőrmester