Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Figyelemelterelésből harciaskodik Phenjan?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. január 25. 7:35

Észak-Korea elítélte a dél-koreai hadsereg január eleji hadgyakorlatait, azt állítva, hogy azok háborúhoz vezethetnek a két ország között.

A kommunista párt lapjában megjelent kommentár szerint a dél-koreai elnök, Ri Mjong Bak “csoportjának a KNDK (Észak-Korea) elleni katonai provokációk fokozását célzó cselekedete – akkor, amikor amúgy is fokozódik a két ország szembenállása – éppoly veszélyes, mint olajat önteni a tűzre".

A Rodong Szinmunban megjelent kommentár azon kirohanások sorába illeszkedik, amelyekkel a kommunista Észak a dél-koreai elnököt és kormányát támadta az elmúlt hetekben. Elemzők szerint azonban valójában arra szolgálnak, hogy eltereljék a figyelmet az új amerikai elnök, Barack Obama politikájáról.

“Folytatva azt a vad célt, hogy a külföldi erőkkel szövetkezve bármi áron megfojtsák katonailag a KNDK-t, Szöul odáig élezte a helyzetet a Koreai-félszigeten, hogy bármikor kitörhet egy háború" – hangoztatta a Koreai Munkapárt lapja.

Észak-Korea rutinszerűen úgy állít be minden dél-koreai hadgyakorlatot, mint egy készülő invázió előjátékát, s azt hangoztatja, hogy a déliek siklatják ki a nukleáris leszerelési tárgyalásokat.

A mostani kommentár alig néhány órával azután jelent meg, hogy Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kijelentette: a kommunista ország elkötelezett a Koreai-félsziget nukleáris leszerelése mellett, és békés együttélésre törekszik a többi országgal.

A formailag egymással amúgy is hadiállapotban lévő két Korea viszonya jelentősen lehűlt azóta, hogy Dél-Koreában tavaly év elején Ri Mjong Bakot választották elnökké, aki megígérte, hogy véget vet az Északnak küldött feltétel nélküli segélyeknek, s a szállításokat az észak-koreai nukleáris fegyverprogram felszámolásához köti.

Címkékgyakorlat