Focimeccs a senki földjén

A magyar-olasz fronton sem volt ez másként. Mint azt korábban a honvedelem.hu-nak dr. Holló József ny.altábornagy, a Hadtörténeti Múzeum főigazgatója elmesélte, 1916 karácsonyán egy követ dobtak át az olaszok a magyarokhoz, amihez egy üdvözlőlevelet és csokoládét kötöztek. A magyarok pedig két szál cigarettával hálálták meg a gesztust, és egy másik levelet küldtek, amiben megígérték: karácsonykor nem lőnek egymásra. Ilyen és ehhez hasonló gesztusokat tartalmaz Heinrich Rieker könyve. Az újságíró veteránokkal készített interjúkat.

Egy angol veterán arra emlékezett, hogy átkiabáltak egymásnak a németekkel, óvatosan kimásztak az árokból és a senki földjén találkoztak. Beszélgettek egymással, cigarettát cseréltek. Sőt, Bertie Felstead visszaemlékezése szerint még fociztak is, de parancsnokaik egy idő után üvöltözve oszlatták szét őket.

Mások szerint is szent volt a karácsony: december 25-én mindennaposak voltak a barátkozások, az emléktárgyak cseréje. Voltak, akik karácsonyfát állítottak, s karácsonykor a lövészárkok szinte teljes hosszában csendben ragyogtak a gyertyák.

Voltak parancsnokok, akik inkább ideiglenes tűzszünetet rendeltek el. A frontvonalak közötti karácsonyi barátkozás ugyanis teljesen általánossá vált. A kialakuló kisebb-nagyobb csoportokat pedig nem lehetett szétválasztani, nem lehetett közéjük lövetni, hiszen a saját katonák is áldozatává váltak volna a tűzparancsnak. Arra is volt példa, hogy az angolok német lelkészt hívtak át, hogy segítsen nekik eltemetni bajtársaikat. A németek ezt a gesztust meg is tették.

Ennek az emberségnek állított emléket Christian Carion filmje, a Fegyverszünet karácsonyra. A film megtörtént eseményeken alapul és 1914 karácsonyán játszódik. A harcoló katonák csomagokat kapnak hazulról, amiket izgatottan bontogatnak ki, ám a valódi meglepetést nem az ajándékok jelentik. Három nemzet, a skót, a francia és a német katonáinak története bontakozik ki a vásznon. A skótokat egy lelkipásztor és egy parasztfiú jeleníti meg, a németeket pedig egy művészlelkű operaénekes páron keresztül mutatták be az alkotók.

A filmben – egy kezdeti jelenetsort leszámítva – gyakorlatilag egy puskalövés sem dördül el. A katonák rettegve lapítanak a lövészárokban, annyira közel egymáshoz, hogy áthallatszanak a vekker csörgései, vagy a német oldalon szervezett karácsonyi éneklés hangjai, a skótduda-szó. A három nemzet fiai lassan feloldódnak, barátkozni kezdenek egymással, a skót pap közös istentiszteletet tart nekik. Együtt reggeliznek és fociznak. Ez azonban már nem maradhat rejtve a vezérkari emberek előtt, s keményen megbüntetik a kvaterkázó katonákat. A kezdetben kissé giccses film így válik teljessé és elgondolkodtatóvá.

Magát a történetet hosszú ideig titkolták mindkét oldal hadvezetésében.

A rendező elhivatottságát jelzi, hogy Bernard Tavrnierrel közösen egy egyesületet hozott létre. A ’14 Karácsonya nevű szervezet célja a frontbarátságok, a seregek között zajló barátkozások kutatása lesz majd.