Független Erdélyt hozott a bécsi béke

Szöveg: Kecskeméti József | 2010. június 23. 10:43

1606. június 23-án írta alá Bocskai István erdélyi fejedelem és I. Rudolf magyar király a bécsi békét. A szerződés a Bocskai-féle szabadságharcot zárta le, ami a törökökkel folytatott tizenöt éves háború része volt. A bécsi béke Erdély függetlenségét vonta magával, illetve a Bocskai István mellett harcoló hajdúk szabadságát.

Az úgynevezett tizenöt éves háború 1593-ban robbant ki a Habsburg-ház és a törökök között. Közvetlen előzménye az volt, hogy I. Rudolf magyar király nem ismerte fel azt a tényt, hogy az Oszmán Birodalom túljutott hatalma zenitjén, s továbbra is tárgyalásos rendezésre törekedett. Ugyanakkor a határviszályok továbbra is fent álltak a két birodalom között, és III. Murád szultán ezek megtorlása érdekében hadat üzent a Habsburgoknak. Maga az elnevezés tekintetében két elmélet is létezik. Az egyik szerint a határviszályok mindennapossá válása 1591-es időpontjától a békekötésig eltelt 15 év miatt lett a háború neve az, ami, míg más vélekedések alapján az 1593-tól 1608-ig, vagyis a Habsburg-ellenes rendi mozgalmak sikeréig tartott a tizenöt éves háború. A viszály kezdetén a törökök főereje betört a Dunántúlra, s elfoglalta Veszprémet és Várpalotát is. Ezt követően a császári zsoldosok és a végvári vitézek ellentámadást indítottak, ám a kezdeti sikerek után Esztergom ostrománál megtorpantak.

Ugyanakkor a sikerek szélesebb összefogást alapoztak meg, melynek következtében 1594-ben az európai uralkodóházak életre hívták a Szent Szövetséget. A kibontakozó háborúhoz mind a németek, mind pedig Ausztria jelentős anyagi forrásokkal járult hozzá. A törökök ellen vívott küzdelemben a Habsburg monarchia mellett a román vajdaságok, illetve Erdély vett részt jelentősebb katonai erővel. Utóbbiban azonban jelentős politikai megosztottság volt. Míg Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem teljes mellszélességgel a szövetség mellett állt, addig számos erdélyi nemes inkább tárgyalt volna a törökökkel. Ennek oka az volt, hogy annak ellenére nem bíztak a háború sikerében, hogy kezdetben számos katonai sikert értek el. Így például 1595-ben a gyurgyevói csatában (török területen) a magyar, erdélyi és havasalföldi csapatokból álló sereg súlyos vereséget mért a török erőkre. Egy évvel később viszont visszavágott az Oszmán Birodalom. A tizenöt éves háború egyik, ha nem legnagyobb csatája Mezőkeresztes térségben zajlott le.

A török csapatokat III. Murád halála után immár III. Mehmet vezette, aki egyebek mellett arról is elhíresült, hogy a török trónhoz vezető úton, valamint hatalomra jutása után tizenkilenc fiútestvérét gyilkoltatta meg. A szultán mintegy 150 ezer főből álló sereget vezényelt a Magyarország ellen. A fő erők elfoglalták Szolnokot, és Eger vára is elesett. A két kudarc után érkezett erősítés. A mintegy 40-50 ezer fős erdélyi haderőt Báthory Zsigmond vezette. Azonban ez sem bizonyult elegendőnek. 1596. október 25-én Mezőkeresztes térségében feszültek egymásnak a hadak. Török részről közel 130 ezer fős hadsereg nézett farkasszemet egy 50-60 ezer főre tehető keresztény erőkkel. A két napig tartó ütközetben a törökök döntő vereséget mértek az osztrák, magyar, erdélyi és német birodalmi erősítésből álló csapatokra. A harcmezőn közel 20 ezer török és 12 ezer katolikus halott maradt. Ezt követően az erdélyi fejedelem Báthory Zsigmond elbizonytalanodott. Ennek jeleként először felajánlotta Erdélyt I. Rudolfnak. Később azonban meggondolta magát, s inkább törökbarát unokatestvérét, Báthory Andrást bízta meg a terület vezetésével.

A mezőkeresztesi csata fordulópontot hozott a két fél küzdelmébe. A török erők sorra foglaltak el különböző erődítéseket, köztük olyan várakat, városokat is, melyeket korábban hiába ostromoltak. Így például török kézre került Győr, Eger és Kanizsa is. Győr eleste gyakorlatilag már azt jelentette, hogy a török erők közvetlenül fenyegették az Udvart. Mindeközben az erdélyi országgyűlés nem adta fel a Habsburg-ház megsegítését a török elleni küzdelemben. Igaz ehhez azt a feltételt szabta, hogy a császári haderő foglalja vissza Budát. A vár visszafoglalásáért indított mindhárom ostrom kudarcot vallott. Az egyre inkább állóháborúra hasonlító küzdelem során a felek egyike sem tudott úrrá lenni a másikon. A magyar csapatok és vezetőik is egyre elkeseredettebbé váltak. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a háborúban részt vevő erők utánpótlását nem sikerült megoldani, s a portyázó, rekviráló, fosztogató császári erők közel ugyanakkora kárt okoztak az országban, mint az oszmán hadak. Ilyen körülmények között bontakozott ki az 1600-as évek elején a Bocskai István vezette Habsburg-ellenes felkelés.

Az 1604-ben kitört fegyveres konfliktus előzményeihez tartozik, hogy I. Rudolf bizonytalan politikájához úgynevezett hűtlenségi perek során kívánt anyagi eszközöket előteremteni. Ugyancsak sértette a császár oldalán részt vevő erdélyi vitézlő rendet, hogy a végvárak élére idegen zsoldosokat nevezett ki az Udvar, annak ellenére, hogy a császári zsoldban álló hajdúk jelentős erőt képviseltek. A felkelés közvetlen előzménye azonban az volt, hogy Bocskai Istvánt is perbe fogták, sőt 1602-ben Prágába internálták, ahonnan csak két év múlva térhetett haza. Bocskai Istvánt mozgalmában Bethlen Gábor későbbi erdélyi fejedelem is támogatta, aki a török területen bujdosók nevében kecsegtette, hogy egy esetleges Habsburg-ellenes felkelés esetén megszerzi a Porta támogatását. Az erről szóló levelezés azonban a kassai főkapitány kezére jutott, aki gyakorlatilag csak az alkalmat leste, hogy mikor csaphat le Bocskai Istvánra, elkobozván annak birtokait. Utóbbi megnyerve két hajdúkapitány támogatását 1604. október elején Álmosd és Biharkeresztes térségében komoly csapást mért a császári hadseregre.

A függetlenségi mozgalmat a szultán a kezdetektől fogva támogatta, olyannyira, hogy koronát is küldött Bocskai Istvánnak. Talán e támogatásnak, no meg az ügy mellé állított hajdúk támogatásának is köszönhetően hamarosan egész Felvidék Bocskai István kezére jutott. A sikeres ütközetek megvívása után, 1605-ben a szerencsi országgyűlés megválasztotta őt erdélyi fejedelemnek, a szintén ebben az évben megtartott korponai országgyűlésen pedig Bocskai végképp maga mellé állította a hajdúkat, hiszen „megnemesítette" őket, és saját földjei közül birtokokat adományozott nekik. Ráadásul mentesítette őket az adófizetési kötelezettség alól. Mindezekért cserében „csupán" katonáskodást várt el tőlük. A számukra adományozott birtokokból alakultak ki később az úgynevezett hajdúvárosok. Bár a török támogatására is számíthatott, Bocskai azt idejekorán felismerte, hogy azzal csupán a függelmi viszonyt növeli, hiszen a Habsburgtól visszafoglalt várakba török őrséget akartak hagyatni vele. Mindezt felismerve, s az elért eredményeket féltve Bocskai István és I. Rudolf tárgyalóasztalhoz kényszerült.

1606. június 23-án kötötték meg a felek a bécsi békét. Ebben Bocskainak sikerült elérnie, hogy a falvak és mezővárosok kivételével vallásszabadság legyen Erdélyben. Ugyancsak sikerült megerősíttetnie a magyar rendi jogokat is. Szintén e béke garantálta, hogy hét tiszai vármegye (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa, Borsod, Abaúj, Zemplén) Erdélyhez került. Ez utóbbi azonban csak Bocskai István élete végéig volt hatályos a békeszerződés értelmében. Talán nem véletlen, hogy az erdélyi fejedelem végrendeletében utódját arra bíztatta, hogy mindent tegyen meg a független Erdély megtartásáért. A Habsburg-ház egyébként éppen Bocskai István közvetítése mellett kötötte meg a Portával a zsitvatoroki békét, mely végül is lezárta a tizenöt éves háborút.