Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Futás a béke jegyében

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. február 16. 15:04

A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Counsil International du Sport Militarie − CISM) 1948. február 18-án alakult meg azzal a céllal, hogy a sporton keresztül népszerűsítse a békét a nemzetek hadseregei között. 2006 óta a CISM tagországok katonái, honvédelmi alkalmazottai közös futással ünneplik meg az évfordulót, amelyhez a Magyar Honvédség 2015-ben csatlakozott. (Cikkünk folyamatosan frissül!)

MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred

Az alakulat katonái Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Kaposváron is aktívan részt vettek a nemzetközi sportnapon. A három helyszínen közel 400 katona és kadét „tisztelgett” sportolva a CISM 76. születésnapján, a Nemzetközi Katonai Sporttanács eszméi előtt, a béke és a katonai szolidaritás fontosságát hirdetve.

Szöveg: Baranyai Erika Piros főhadnagy

Fotó: Tikász Ernesztína főhadnagy, Janó Miklós törzsőrmester, Kis Csenge őrmester

⁕⁕⁕

MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár

Szolnokon, a különleges műveleti dandár katonái február 16-án ezúttal nemcsak a rendszeres mozgás szellemében indultak sportolni: a világ egyik legnagyobb sportszervezetévé váló CISM megalakulására emlékeztek. Csatlakozva a tagnemzetek katonáihoz – mint most már minden évben – együtt futottak a békéért, az összefogásért és az egészséges életmód népszerűsítéséért.

Szöveg és fotó: MH BÁ 1.

⁕⁕⁕

MH 47. Bázisrepülőtér

Kilencedik alkalommal vágott neki a CISM emlékfutásnak a pápai alakulat polgári és katonai állománya. A futók között voltak pápai kadétok és a Bázisrepülőtéren állomásozó Nehéz Légiszállító Ezred tagjai is. A közös bemelegítést követően a résztvevők 2000 méteres, illetve 3200 méteres távot teljesíthettek.

EE1A5067

Szöveg: dr. Luka Dániel   Fotó: Cser Georgina őrmester

⁕⁕⁕

MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár

Sokszáz aktív és tartalékos katona, valamint kadét futott együtt Debrecenben és Hajdúhadházon a CISM Day Run – „Futás a békéért” elnevezésű futónapon. Akinek pedig maradt még kedve és ereje a közös futás után, a lakanya sportpályáján tovább gyűjthette a kilométereket a rendezvény keretében.

Szöveg és fotó: MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár

⁕⁕⁕

MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár

A hódmezővásárhelyi alakulat több mint hatszáz katonával, valamint a helyőrségben elhelyezett szentesi Művelettámogató Műszaki Zászlóalj és az MH Egészségügyi Központ állományával, továbbá a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium helyi kadétjaival az idei évben is csatlakozott a Nemzetközi Katonai Sporttanács futónapjához.

Szöveg: Búz Csaba százados   Fotó: Kis Csenge őrmester

⁕⁕⁕

MH Ludovika Zászlóalj

A Nemzetközi Katonai Sporttanács megalakulásának évfordulója alkalmából közös futással indult a nap a budapesti Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. Az MH Ludovika Zászlóalj Szücs Péter alezredes, zászlóaljparancsnok vezetésével idén is csatlakozott a CISM Day Run kezdeményezéséhez, hiszen a sport kiemelt szerepet tölt be a honvédtisztjelöltek életében. A BHSE pályán tartott központi rendezvényen is képviseltette magát a zászlóalj, melynek tagjai lelkesen teljesítették a nyolckörös, 3200 méteres távot. 

Szöveg: Jarabik Szonja  Fotó: a szerző és Horváth Sztaniszláv

⁕⁕⁕

MH Klapka György 1. Páncélosdandár

A tatai alakulat a Cseke tavat választotta a nemzetközi emlékfutás helyszínéül, a dandár katonái mellett a futáson részt vettek a helyi Bláthy Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium honvéd kadét programos diákjai, a tatabányai toborzóiroda munkatársai, valamint az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred állománya is.

Szöveg: MH Klapka György 1. Páncélosdandár   Fotó: Vasadi Zoltán István

⁕⁕⁕

MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ

Veszprémben hagyományos módon a Kolostorok és Kertek Völgyében rendezték meg a CISM Day Run sporteseményt. A bakonyi városban nem pusztán a békéről szól a rendezvény, hanem a helyi társfegyveres és rendvédelmi szervek közti sikeres együttműködés jelképe is, 2015 óta felváltva rendezik meg a résztvevő szervezetek.

Idén a Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ volt az esemény házigazdája. A távot Veszprémben négyszázötvenen, az MH LMVIK további hat helyszínén pedig több mint másfélszázan teljesítették. A Honvéd Kadét Program keretében – idén harmadik alkalommal – a balatonfűzfői Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola és Öveges József Technikum és Kollégium tanulói is részt vettek a közös futáson.

A vándorserleget és egyben a jövő évi helyi CISM futás szervezési jogát a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet nyerte el. A serleget az intézet parancsnokhelyettese, Horák Péter bv. alezredes vette át, Bardon Tamás ezredestől, az MH LMVIK parancsnokától.

Szöveg és fotó: Szedmák Péter főhadnagy

⁕⁕⁕

MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság

A Nemzetközi Katonai Sporttanács fennállásának 76. évfordulóján a Budapesti Honvéd Sportegyesület pályáján február 16-án 3200 méter megtételével, közösen ünnepelt a Magyar Honvédség több mint kétszáz katonája: köztük az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság, valamint az alárendelt MH Altiszti Akadémia és MH Béketámogató Kiképző Központ képviselői is.

Szöveg: MH HTP   Fotó: Dévényi Veronika

⁕⁕⁕

Szarajevói békefenntartók a CISM futáson

A Bosznia-Hercegovinában szolgáló katonák is megemlékeztek a Nemzetközi Katonai Sporttanács alapításának 76. évfordulójáról. Az EUFOR szervezésében, a szarajevói Butmir táborban február 16-án rendezték meg az emlékfutást. A rajtvonal helyszínén, vagyis a parancsnokság épülete előtt több mint ötszáz, az EUFOR és a NATO nemzetközi állományában szolgáló, sportruhás békefenntartó gyülekezett a télvégi napsütésben, köztük százötvennél is többen magyarok.

Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR parancsnoka köszöntőjét követően az EUFOR szóvivője, Sarah Donnelly százados ismertette a sportesemény történetét és célját, majd a futók alaposan bemelegítettek, ebben a Többnemzeti Zászlóalj állományába tartozó, sportedzői végzettséggel rendelkező holland bajtársaik voltak a segítségükre. A táborköröknek a résztvevők Sticz vezérőrnagy vezetésével indultak neki. A két kilométeres távot volt, aki a saját tempójában, mások pedig alakzatban teljesítették, hiszen a békefutáson valóban nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, az eseményen résztvevők tökéletesen megtestesítették a CISM mottóját; béke és barátság a sporton keresztül.

Szöveg: Földházi Enikő őrnagy   Fotó: Koncsek Barna főhadnagy és EUFOR PAO

⁕⁕⁕

MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred

Az ezred a helyőrségben települt katonai szervezetekkel és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétjaival közös futással ünnepelte Debrecenben a Nemzetközi Katonai Sporttanács megalakulását, a CISM Day Run futónapon.

Szöveg és fotó: Kádárné Bordás Anna hadnagy

⁕⁕⁕

MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár

A kecskeméti alakulat is csatlakozott a „Béke és barátság a sporton keresztül!” jelmondatú CISM – International Day of Military Sports eseményhez. A Nemzetközi Katonai Sporttanács megalakulásnak évfordulóját idén is futással ünnepelték világszerte több százezren. Közös bemelegítést követően a katonák alakzatban futva teljesítették a kijelölt útvonalat, majd nyújtással és egy pohár meleg teával lazítottak.

Szöveg és fotó: Dobrainé Zám Krisztina őrnagy

⁕⁕⁕

MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár

A helyőrségben települt más katonai szervezetekkel, köztük három NATO alakulattal; a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-Parancsnokság, a NATO Erőket Integráló Elem, a Nemzeti Telepíthető Híradó és Informatikai Század katonáival közösen vett részt az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár állománya a Nemzetközi Katonai Sporttanács megalakulásának 76. évfordulója alkalmából rendezett CISM Day Run emlékfutáson.

A sporteseményen a közös élményen, a békén, a nemzetközi összefogáson túl a sportbarátság és az egészséges életmód ügyéért is futnak honvédek. A rendezvényt Szloszjár Balázs dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveletvezető és Irányító Központ parancsnoka nyitotta meg. Az Alba Regia laktanya alakulóteréről indulva a helyőrségben települt katonai szervezetek állománya és a városi középiskolák kadétjai összesen 242 fővel teljesítették a közel két és fél kilométeres távot.

Szöveg: Gyimóthy Levente   Fotó: Dömsödi Richárd, Révész Csaba

⁕⁕⁕

MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság

Az alakulat katonái és a Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kadétjai is csatlakoztak a CISM Day Run eseményhez Várpalotán, megemlékezve a Nemzetközi Katonai Sporttanács 1948. február 18-i megalakulásának évfordulójáról. 

Szöveg: Varga-Schäffer Mónika főhadnagy   Fotó: Pintér László   Videó: Szabó Zsófia

⁕⁕⁕

MH Béketámogató Kiképző Központ

A központ katonái is részt vettek a CISM – International Day of Military Sports eseményén február 16-án. A szervezők célja, hogy hangsúlyozzák a sport jelentőségét a katonai hivatás ellátása során, összehozva a sport iránt elkötelezett hazai és nemzetközi sportszervezeteket, szövetségeket és a civil társadalmat a „Béke és barátság a sporton keresztül!” jelmondat égisze alatt. Az emlékfutás fő helyszíne a Budapesti Honvéd Sportegyesület sportpályája volt, ahol öten, Szoták Adrienn százados, Fehér-Szántó Beáta törzsőrmester, Abonyi Gábor őrvezető, Varga András őrvezető és Hajdú Gábor közkatona képviselték a központot.

Kép és szöveg: Bagi Tímea

⁕⁕⁕

MH Katonai Rendészeti Ezred

A sport iránti szeretetükkel emlékeztek meg a Nemzetközi Katonai Sporttanács 1948-as megalapításáról az ezred katonái. Közösen futottak a laktanyában, valamint részt vettek a Magyar Honvédség által szervezett központi emlékfutáson is.

Szöveg és fotó: Markovits Szilvia főhadnagy

⁕⁕⁕

Szolnok

A tavalyi évhez hasonlóan a Szolnok Helyőrségben települt katonai szervezetek katonái és a Szolnoki Honvéd Kollégium kadétjai együtt vettek részt a futáson. A Nemzetközi Katonai Sporttanács CISM – International Day of Military Sports eseményén Réz Levente ezredes, a dandár törzsfőnöke köszöntötte a futókat, akik rövid bemelegítés után a repülőtér gurulóútjain tették meg a kijelölt távot.

Szöveg és fotó: Magyar Gábor hadnagy, Angyalosi Andrea főtörzsőrmester

⁕⁕⁕

MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred

A Nemzetközi Katonai Sporttanács célja, hogy a sporton keresztül népszerűsítse a békét a nemzetek hadseregei között. Az emlékfutáshoz az ezred mindkét telephelye csatlakozott, Székesfehérváron az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár kötelékében futottak a katonák, valamint Budapesten az Óhegy parkban.

Szöveg és fotó: Rábel Mónika Eszter főhadnagy

⁕⁕⁕

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

A dandár állománya is csatlakozott a CISM emlékfutáshoz és teljesítette a 3200 méteres távot. A Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) minden évben a „CISM – International Day of Military Sports" eseménnyel ünnepli az 1948. február 18-ai megalakulásának évfordulóját, melynek keretében a tagországok katonái világszerte több százezren egy napon futnak. A szervezetnek a Magyar Honvédség 1993 óta tagja.

Szöveg és fotó: Bankó József

⁕⁕⁕

Koszovó

A műveleti területen missziós feladatukat ellátó MH KFOR 29. váltás katonái és a KFOR Parancsnokságon szolgáló egyéni beosztású katonák is tisztelegtek a Nemzetközi Katonai Sporttanács 1948. február 18-ai megalakulásának évfordulója előtt. A minimum 3,2 kilométeres távot közel nyolcvan katona teljesítette, de többen választották az öt és a tíz kilométeres kihívást is a Novo Selo-i táborban.

Szöveg és fotó: Opoczki Bettina főhadnagy

⁕⁕⁕

MH Altiszti Akadémia

Az MH Altiszti Akadémia katonái két helyszínen teljesítették a CISM-emlékfutás távot: az altisztképzésért felelős alegység a fővárosban, a BHSE pályán megrendezett központi rendezvényen egységként képviselte magát; míg a Szentendrén települt alakulatok állománya közös bemelegítés után a laktanyában szervezett futáson vett részt. 

Szöveg és fotó: dr. Hohl Regina

⁕⁕⁕

Belgium

Belgiumban a nemzeti katonai képviseleten, a különleges erők parancsnokságán és a többi, helyben települt szervezet állományában tartós, nem fegyveres külföldi szolgálatot teljesítő magyar katonák is csatlakoztak a CISM Day Run futáshoz.

Szöveg és fotó: MH NKK

Kapcsolódó cikkek