Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gidránok szállították a Fradi győzelmét

A hazaszeretet mindig meghatározó a csapatnál és szurkolóinál

Szöveg: Burillák Marcell | Fotó: Szováthy Kinga |  2024. február 7. 17:32

Pezsgő estén vannak túl a Ferencváros labdarúgócsapatának szurkolói: mielőtt elsöprő győzelmet arattak hazai ősi riválisuk, az MTK csapata felett, testközelből láthatták a Groupama Aréna mellé kitelepülő tatai tüzérség Gidránjait. A kiállított harcjárműveket a mérkőzés előtt megnézte Kubatov Gábor, a Fradi elnöke is.

A Groupama Arénában összegyűlt hétezer Fradi szurkoló csak azért nem csodálkozott nagyon az MTK elleni 5-1-es végeredmény láttán, mert szeptemberben még jobban szerepeltek: összesen hatot rúgtak régi ellenfelük otthonában. Annál nagyobb meglepetést keltettek a stadion mellé kitelepített Gidrán harcjárművek. A meccs előtt egy órával már szép számban szállingózó nézők hatalmas érdeklődéssel fordultak a tatai tüzérdandár tagjaihoz. Az idősebb drukkerek régi harceszközökkel hasonlították össze az újakat, míg a fiatalabb korosztály a katonai életpálya felől érdeklődött. Miután megnézték a két Gidránt, lézeres lövészeten is felmérhették képességeiket.

„Idén már tíz éve, hogy családommal bérletesként minden mérkőzésre kilátogatunk az Üllői útra, de ez az első alkalom, hogy honvédelmi kitelepülést látunk. Örömmel tölt el mindenkit, hogy ilyen nívós harcjármű-állománya van a honvédségnek” – nyilatkozott Csomós Sándor, a hazaiak szurkolója.

Katonai_kitelepules_Groupama_Arena_20240206_11 copy

A C-szektor lábánál állomásozó honvédségi sátorban a kezdő sípszó előtt Kubatov Gábor is tiszteletét tette. A Ferencváros elnöke alaposan kifaggatta a tüzéreket a haditechnikai eszköz jellemzőiről, majd a vezető ülésről vette szemügyre az egyik járművet. Portálunknak elmondta, hogy a ferencvárosiak mindig fontosnak tartották a honvédelem és a haza szolgálatának ügyét, azt a nemes hivatást, amire a honvédek felteszik az életüket.

„A Fradinál a nemzeti érzület mindig is fontos volt. A Magyar Honvédséggel kapcsolatban pedig elismerésre méltó az, ha valaki a katonai szolgálatnak szenteli életét. Nincsen szebb dolog, mint a hazáért küzdeni. Volt szerencsém beszélni a fiatal honvédekkel is: látszik rajtuk az elhivatottság, az elkötelezettség. Úgy látom, ez új, egészen más felfogású honvédség, ahol mindenki nagyon büszke arra, hogy a hazaját képviselheti, hogy katona, hogy ilyen járművel, ilyen eszközökkel tud szolgálatot teljesíteni” – mondta Kubatov Gábor.

Hozzátette, hogy a nevesebb ferencvárosiak között akad a honvédség kötelékébe tartozó sportoló: a Bajnokok Ligáját is megjárt hátvéd, Keller József tartalékosként segített például a pandémia idején. Máthé Gergely őrmester, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztály 2. Tüzérütegének lövegparancsnoka vezette körbe a Fradi elnökét, majd több szurkoló érdeklődésére a modern PzH 2000 lövegekről is beszélt. Ismertette az 55 tonnás, 8 méter hosszú lövegcsövű PzH részletes technikai adottságait, végül a jármű leendő kezelőinek kiképzéséről is szót ejtett.

Katonai_kitelepules_Groupama_Arena_20240206_08 copy

„Az egységes alapkiképzés nyolc hete során a jelentkezők felkészülnek fegyverismeretből és tereptanból, híradó-foglalkozásra és lövészetre mennek, valamint gránátdobást gyakorolnak. Az alapkiképzés után következik a felavatott katonák tizenegy hetes PzH kezelői szakmai felkészítése. Harcjárművezetők, irányzók, töltőkezelők, illetve az altiszti végzettségűek esetében lövegparancsnokok kerülnek majd ki közülük” – mondta el az őrmester. A Panzerhaubitze 2000 kezelőszemélyzetének kiképzésére online formában február 11-ig, lehet jelentkezni az iranyasereg.hu/pzh oldalon, vagy személyesen a hétvégén is országosan nyitva tartó toborzó irodákban, valamint a tatai laktanyában február 12-én, a bevonulás napján.