Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránát az iskolában és az erdei úton

Szöveg: Szűcs László |  2010. december 1. 5:29

A 47. héten, azaz november 22–28. között 45 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 19 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Jansik Attila százados, az alakulat felderítő részlegének helyettes vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 2062 bejelentést kaptak.

November 23-án a főváros VII. kerületébe, a Thököly útra riasztották a tűzszerészeket, mivel a gyalogosok egy lőszert találtak a járdán. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy a járókelők egy 8 milliméteres, a második világháborúból visszamaradt gyalogsági lőszert találtak, amelyet a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállítottak.

November 24-én a Somogy megyei Nagyatádra hívták a tűzszerészeket, mivel a Baross utcában található iskola felújítása közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő. A veszélyes szerkezetet a Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

November 25-én a Heves megyei Ecséden akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A Berényi utcában közterületen egy 76 milliméteres, szovjet gyártmányú srapnel lőszert találtak. A második világháborús robbanószerkezetet a Szalai Attila zászlós vezette járőr a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.

November 26-án Debrecen külterületéről érkezett a bejelentés a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére, amely szerint az erdő közelében, egy rendszeresen használt földút mellett, feltételezhetően világháborús robbanószerkezet került elő a földből. A Lakatos Sándor törzsőrmester vezette járőr a 82 milliméteres aknagránátot a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Ugyancsak november 26-án, a Pest megyei Taksonyból kapták a bejelentést a tűzszerészek, amely szerint a Szőlőhegy utcában, földmunkák közben egy 105 milliméteres, német gyártmányú repeszgránátra bukkantak a munkások. A világháborús robbanószerkezetről a Szalai Attila zászlós vezette tűzszerész járőr megállapította, hogy szállítható, így azt a tűzszerészek a központi gyűjtőbe vitték.