Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránátok, lőszerek kerültek elő

Szöveg: Szűcs László |  2010. november 4. 5:34

A 43. héten, azaz október 25–31. között 39 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 12 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Szalai Attila zászlós, az alakulat felderítő tűzszerésze a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1880 bejelentést kaptak.

Október 27-én a Somogy megyei Marcaliból kapták a bejelentést a tűzszerészek, amely szerint a Bizei úton, az egyik családi ház udvarán, földmunkák közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Kelemen Ferenc törzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett tűzszerész járőr összesen öt darab, különböző típusú kézigránátot, fél kilogrammnyi 7,62-es gyalogsági lőszert, valamint egy öt kilogrammos kézi páncélököl maradványaira bukkant a megjelölt helyen. A veszélyes szerkezeteket a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Ugyanezen a napon a főváros XII. kerületében is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A Kékgolyó utcában, az Onkológiai Intézet udvarán ugyanis két darab világháborús karabélylőszert, valamint egy 76 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszlőszert találtak. A robbanószerkezeteket a Kelemen Ferenc törzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.

Október 28-án Tápiószőlősre riasztották a tűzszerészeket, mivel az Arany János utca egyik családi házának udvarán, földmunkák közben egy 105 milliméteres, német gyártmányú repeszromboló gránát került elő. A veszélyes szerkezetet a Vörös Mihály főhadnagy vezette tűzszerész járőr a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Október 30-án Győrből kapták a bejelentést a tűzszerészek, amely szerint a Gesztenye úton világháborús robbanószerkezetet találtak. A Gelencsér Imre törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a családi ház udvarán egy 76 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszgránát került elő a földből, amelyet a közelben kijelölt helyen megsemmisítettek.

Szintén ezen a napon a Fejér megyei Verebre is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek, miután a Völgy utca egyik családi házának udvarán egy 81 milliméteres, magyar gyártmányú aknavetőgránátot találtak. A gránátot a Gelencsér Imre törzsőrmester vezette tűzszerész járőr a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.