Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránátokat találtak a betonút mellett

Szöveg: Szűcs László |  2012. július 31. 7:11

A 30. héten, azaz július 23–29. között 78 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 20 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Petrics Mónika százados, az alakulat hadműveleti tisztje a
honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 1687 bejelentést kaptak.

Július 24-én Zámolyra kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a település egyik földútja mellett – földmunkák közben – egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A veszélyes, második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Strak Vince főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr a helyszínen megsemmisítette.

Július 25-én Vilonya településen akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A bejelentés szerint a Papkeszi utca egyik házának udvarán, földmunkák közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Strak Vince főtörzsőrmester vezette járőr a megjelölt hely műszeres átvizsgálása során összesen két darab 75 milliméteres, német gyártmányú repeszgránátra és egy bomba detonátorra bukkant. A szerkezeteket a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Július 26-án Nemesnádudvarról kapták a bejelentést a tűzszerészek, amely szerint a lakóházaktól kétszáz méterre, a betonút mellett robbanószerkezeteket találtak. A Martin László főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr két darab 37 milliméteres, magyar gyártmányú páncéltörőgránátot semmisített meg a helyszínen.

Ugyanezen a napon Nyíregyházára is ki kellett vonulnia egy tűzszerész járőrnek, mivel az egyik helyi MÉH-telepről azt a bejelentést kapták, hogy világháborús robbanószerkezetet találtak a fémhulladék között. Szerencsére a helyszínen kiderült, hogy a robbanószerkezetnek vélt tárgy csak egy rozsdás vasdarab, amit a Strak Vince főtörzsőrmester vezette járőr elszállított a helyszínről.