Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránátokat találtak az útfelújító munkások

Szöveg: Szűcs László |  2009. június 15. 11:17

A huszonnegyedik héten, azaz június 8–14-e között 54 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 17 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül is emberéletet veszélyeztettek.

Nagy Balázs törzsőrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 989 bejelentést kaptak.

Az elmúlt héten háromszor is ki kellett vonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek a Székesfehérvár és Zámoly közé, ahol a főút felújítása közben, az úttest közelében találtak világháborús robbanószerkezeteket a munkások. Június 8-án egy 76 milliméteres repeszgránát, egy 75 milliméteres páncélgránát és 105 milliméteres romboló gránát került elő. Június 9-én hét darab 76 milliméteres páncélgránát egy RG–42-es kézigránát és egy kilogrammnyi 7,62-es kaliberű lőszert találtak. Június 11-én pedig két darab 82 milliméteres aknavető gránátra bukkantak. A veszélyes szerkezeteket a tűzszerészek mindhárom alkalommal a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

Június 8-án a Komárom-Esztergom megyei Szomoron, az úgynevezett Parkfalu építése közben találtak egy 82 milliméteres aknavető gránátot a munkások. A helyszínre érkező tűzszerész járőr – Kelemen Ferenc törzsőrmester vezetésével – a veszélyes szerkezetet a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Ugyancsak ezen a napon a főváros XV. kerületébe, a Felsőkereszt és a Mélyfúró utcák kereszteződésébe hívták a Magyar Honvédség tűzszerészeit, mivel az építési területen egy darab 120 milliméteres, magyar gyártmányú aknavetőgránátra bukkantak. A veszélyes szerkezetet a Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr a központi gyűjtőbe szállította. Másnap ugyanide ismét ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek, mivel egy 81 milliméteres aknavető gránát is előkerült a földből. Ezt a robbanószerkezetet is a központi gyűjtőbe szállították.

Június 8-án a várpalotai készenléti lakótelepen is akadt dolguk a magyar honvédség tűzszerészeinek. Egy vízvezeték árok ásása közben ugyanis öt darab 122 milliméteres repeszromboló gránát, valamint három kilogrammnyi vegyes gyalogsági lőszer került elő. A második világháborúból visszamaradt veszélyes anyagokat a Kelemen Ferenc törzsőrmester vezette járőr semmisítette meg.

Június 9-én Kisújszállásról hívták a tűzszerészeket, hogy a Széchenyi és a Nefelejcs utca sarkán, földmunkálatok közben egy világháborús robbanószerkezetet találtak. A helyszínre érkező járőr – Strak Vince törzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy M13-as típusú rakéta harci rész került elő. A szerkezetet a tűzszerészek megsemmisítették.

Június 10-én Szombathelyen, a Parkerdőben, építkezés közben bukkantak két darab, 100 milliméteres, magyar gyártmányú repeszromboló gránátra. A veszélyes szerkezetet a Lakatos Sándor törzsőrmester vezette tűzszerész járőr semmisítette meg.

Június 12-én a főváros IX. kerületében, Fővám téren zajló építkezésen akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. Az építési területen ugyanis egy 75 milliméteres kommulatív repeszgránátot találtak a munkások. Szerencsére a gránát nem kilőtt volt, így a második világháborúból visszamaradt szerkezetet a Kiss Henrik törzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőre szállította.

Szintén június 12-én Somogysámsonról is érkezett egy bejelentés a tűzszerészekhez, amely szerint a helyi óvodába földet szállító teherautó platóján világháborús szerkezetet találtak. A helyszínre érkező járőr – Kiss Henrik törzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy 82 milliméteres aknavető gránát került bele a földkupacba. A szerkezetet a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.