Grúzia, Örményország: nemzeti jelleg, nyugati orientáció, vallásosság

Örményország (Hajasztán, Armenia) és Grúzia (Szakartvelo, Georgia) archaikus nemzeteivel őstörténetünk kaukázusi korszakában éltünk együtt, de az utóbbiból 1257-től szép számmal kerültek hozzánk, főképp Budára és Erdélybe. Ily módon az életmódban, valamint a lovas- és a katonakultúrában számos azonosságot találhatunk, amint ezt a rokonságot a függetlenség és a szabadság szeretetében, a hódítók ellen vívott küzdelmekben is fellelhetjük – mint azt az ottani történészek, régészek (Molla Szadik, Mübariz Helilov, Iszlam Karimov, Szeitbek) is kimutatják. Mi több, magukat „madzsarnak" valló törzsekkel, népcsoportokkal találkozhatunk „madzsar" településeken. Az örmények (armenusok) hadtörténeti kapcsolatainkról kiállítást rendeztek be a jereváni hadimúzeumban. Buda 1686-os felszabadításához Gabriel Sebeni szabómester hadijelentéseivel járult hozzá; örmény származású három ‘48-as honvédtábornokunk: Czetz János, Kiss Ernő és Lázár Vilmos. A grúzoknál Zichy Mihály festőművész nemzeti hős.

E két nemzet legújabb kori önállóságának 1918–22 közti időszaka után 1990–91-ben nyerte vissza függetlenségét − ehhez kötődnek saját, keresztény és nemzeti eszmeik, elvi alapon szervezett hadseregeik születésnapjai is. A grúzoknál április 9-e, az örményeknél január 28-a. Nemzeti küzdelmeik okán hőskultusz, különös köztisztelet övezi a – máig kötelező sorkatonai szolgálatot teljesítő – katonákat. Természetesen az elnököt is, aki nagy tekintélyű közméltóság e félprezidenciális köztársaságokban. Így védelme, szolgálata kiemelt jelentőségű, parádés, ám mégis hasonló, mint másutt: az elnök s más közjogi méltóságok, nemzeti ünnepeik, emlékhelyeik, továbbá a diplomáciai események köré szerveződik.

Mivel mindkét ország stratégiai jelentőséggel bír a kaukázusi térségben, politikájukban elsőbbséget élvez az energetikai, a telekommunikációs és a katonai együttműködési programok fejlesztése, az EU s a NATO felé törekvő integrációs orientálódás. Ezt erősítendő ápolják a partnerségi viszonyokat, békefenntartó missziókban vesznek részt.

Díszelgőegységeik a hadseregeik kötelékébe tartoznak, öltözeteiket illetően pedig elmondható, hogy az új katonai doktrínáikkal párhuzamosan viseleteik is változásokon mentek keresztül, új egyenruha-szabályzatok hoztak szemmel látható váltásokat, és elsősorban nyugati – amerikai, török – mintákat követtek.

Vagyis a nemzeti mivoltuk mellett tapasztalható nyugati orientáció egyúttal a külpolitikai irányvonalat is tükrözi. A ruhaanyagokban, szabályzatokban történt átállás még nem teljes, viszont változtak a szimbolikák: az armenusok s a georgiaiak is igyekeznek hangsúlyozni nemzeti jellegüket, ami elsősorban a sapkajelvényeiken, valamint a karjelzéseiken mutatkozik meg. Mindebben nemigen különböznek a többi közép-ázsiai nemzet hadseregeitől (lásd: Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán).

Szólnunk kell még hadseregeik vallásosságáról, ami igazodik a nemzeti jelleghez, és szintúgy erőteljesen jellemző rájuk. Főképpen az örmények esetében: mivelhogy a világ legelső keresztény nemzete az övék, a haderő különleges alkalmain külön díszruhájukban jelennek meg a tábori papok.

(Vége!)