„Gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember”

Bem nemesi családból származott, a család Lengyelország osztrák fennhatóságú részén élt. Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte. 1806-tól a Varsói Nagyhercegség seregében szolgált századosként. 1812-ben részt vett Napóleon orosz hadjáratában és a szmolenszki csatában meg is sebesült. Később a varsói tüzériskola tanára lett és a Lukasinski összeesküvésben való részvétele miatt 1822-ben letartóztatták és mint katona büntetőszolgálatba került. Ezért 1826-ban leszerelt, majd műszaki és természettudományt kezdett tanulni. Részt vett az 1830-31-as lengyelországi felkelésben, több sikeres csatában tüzérparancsnokként segítette a felkelőket, ezért előbb őrnagyi, majd ezredesi, végül 1831. március elején dandártábornoki rendfokozatba léptették elő. Az 1831. május 26-ai osztrolenkai csata után, a megfogyatkozott csapatával váratlanul Varsóba vonult vissza. Ez a merész elképzelése hozta meg számára a hírnevet és a Varsóba érkezését követően a hivatalban lévő kormány kinevezte Varsó kormányzójává és a lengyel hadsereg főparancsnokává. Rövid idő után le is váltják, mert Bem az orosz túlerővel szemben értelmetlennek tartotta az ellenállást és kapitulálni akart. A lengyel felkelés leverését követően Nyugat-Európába emigrált. Párizsban folytatta a mérnöki tanulmányait. Az emigrációban volt ideje arra, hogy könyvet írjon a lengyelországi felkelésről és annak tanulságairól.

Bem a téli hadjáratokhoz kapcsolódó erdélyi hadműveletek második szakasza során az ellenség fő erői ellen indított támadást és több csatát megnyerve sikerült Pucher Antal déli seregét és az őket támogató orosz csapatokat megfutamítani, akik a Havasalföldre menekültek. Március 11-én elfoglalta Nagyszebent, majd bevonult Brassóba és Puchner utóvédjét is szétverte a feketehalmi ütközetben. Március 15-ére, a forradalom egyéves évfordulójára Erdélyt, Déva várának kivételével megtisztította az ellenségtől, ezért az országgyűlés előléptette altábornaggyá.

Bem tábornok és Petőfi Sándor nagyon gyorsan egymásra találtak. Petőfi kérte Kossuthtól azt, hogy tiszti rendfokozatban Bem mellett szolgálhasson. Kérelmében a következőt írta: „gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember…" 1849 január végén jelentkezett Bemnél, aki azonnal századosi rendfokozatba, segédtisztjének nevezte ki és megajándékozta egy lóval is. Petőfi sokat segített a tábornoknak, többek között verseivel, mert ezek a versek a győzelembe vetett hitet sugallták, ezzel erőt és erkölcsi tartást adtak az esetenként a fáradt honvédeknek. A verseknek jelentős szerepük volt még Bem emlékének megőrzésében is. Bem, július 30-án találkozott utoljára Petőfivel és kérte, hogy ne menjen vele Fehéregyházára (Segesvárra). Petőfi a kérés ellenére felkérezkedett az egyik tiszttársa szekerére, és el is tűnt a másnapi csatában.

Bem 1849. április 16-án 9 ezer fővel újra hadjáratot indított Erdélybe. Május végére Orsováig megtisztította a Bánátot, de a felvonuló orosz csapatok meggátolták az egyesülését Görgey és Prczel Mór seregeivel. Bem Erdélybe vonult vissza. Az osztrák császár kérésére Paszkievics tábornagy vezetésével 200 ezer orosz katona jött a császáriak megsegítésére. Az osztrákokkal együtt 370 ezer szövetséges katona és 1200 ágyú állt, a 132 ezer magyar honvéddel és a 450 ágyúval szemben. A fehéregyházi, vagy segesvári csatában július 31-én Bem döntő csatát vesztett a túlerőben lévő szövetséges csapatoktól. Innen felgyorsultak az események és ezt követően a magyarok augusztus 6-án a nagycsűri csatában, majd 9-én Temesvárnál Haynau csapataitól szenvedtek vereséget, ahol Bem is megsebesült. Augusztus 17-én még Dévát az oroszoktól elfoglalták, de másnap látva az értelmetlen küzdelmet, a törökországi Vidinbe emigrált.

Az oroszok a szabadságharcban résztvevő lengyel emigránsok kiadatásáért nagyobb erőfeszítéseket tettek, mint az osztrákok a magyar emigráltakért. A törökök a lengyeleket befogadták és Sumlába telepítették és itt többen felvették a muzulmán hitet, ami védelmet jelentett a kiadatás ellen. Bem, a nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen tovább akart harcolni. Úgy érezte, hogy a tudásával, tapasztalataival még tud segíteni a töröknek az oroszok elleni harcokban. Azért, hogy ezt megtehesse és a török hadseregben szolgálhasson, neki is fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a harcok során a szíriai Aleppo városát is megmentette a pusztulástól, és az itt szerzett sérüléseibe bele halt. Halálakor a következőket mondta: "Lengyelország, nem én szabadítalak fel!"

Az aleppói temetőben 79 évig pihentek a földi maradványai, majd 1929-ben szülővárosának kezdeményezésére exhumálták a hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban ellenezte Bem keresztény földbe való temetését. Egy lengyel szobrász-építész ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy a temetőben lévő tó közepén, hat oszlopra helyezett szarkofágot építtetett és abba helyezték el Bem József földi maradványait. Amikor Törökországból Lengyelország felé vitték a hamvakat, Magyarország területén végig díszőrség kísérte. Az akkori csehszlovák-magyar határt Füleknél lépték át, onnan T. G. Masaryk elnök utasítására a csehszlovák hadsereg díszőrsége követte a hamvakat haza, a lengyel határig.