Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyerekek a laktanyában

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2010. november 26. 13:34

Közelharc bemutatót, is láthatott az a negyvenöt általános- és középiskolás, aki ellátogatott a közelmúltban a debreceni Kossuth Laktanyába. Idén szeptembertől választhatják érettségi tárgynak a gyerekek a honvédelmi ismeretek tantárgyat a debreceni Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskolában.

A laktanya látogatás egyik apropója ez volt, de a középiskolásokhoz csatlakoztak még az ebesi Arany János Magyar – Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és AMI tanulói is.
A fiatalok elbűvölve nézték végig a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj közelharc bemutatóját, a legnagyobb sikere az égő cserepek törésének volt. Ezután a Csapatmúzeummal ismerkedtek meg a fiatalok, ahol Máthé Gyula tárlatvezető a gyerekek életkorához igazodva érdekes történetekkel tarkította tárlatvezetését. Az egész délután tartó program végén az iskolások nehezen váltak meg a laktanyától.

1595910632
1595910632
 

Fotó: Tóthné Ilyés Edit