Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamenei: Irán teljes erejével visszavág

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 11. 11:11

Irán „teljes erejével visszavág”, ha katonai támadás vagy akár csak fenyegetés éri az Egyesült Államok és Izrael részéről – jelentette ki Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője november 10-én, csütörtökön egy katonatisztek előtt elmondott beszédében.

Izraeli vezetők az utóbbi napokban többször is megpendítették, hogy Izrael az iráni nukleáris létesítmények elleni katonai csapásra kényszerülhet, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) pedig kedden kiadott legfrissebb jelentésében megállapította: sok jel utal az iráni atomprogram katonai jellegére, vagyis arra, hogy atomfegyvert készül előállítani.

„Ellenségeinknek, különösen az Egyesült Államoknak és kiszolgálóinak, valamint a cionista rendszernek tudniuk kell, hogy az iráni nemzet nem akar megtámadni egyetlen országot sem, de teljes erejével visszavág, ha (katonai) támadás vagy akár csak fenyegetés éri, mégpedig oly módon, hogy az agresszorok belülről semmisülnek meg" – mondta Hamenei hivatalos honlapja szerint.

„Bárki dédelgessen is olyan terveket, hogy megtámadja az Iszlám Köztársaságot, fel kell készülnie arra, hogy hatalmas pofonokat és ökölcsapásokat kap a hadseregtől, a Forradalmi Gárdától és a bászidzs (iszlamista) milíciától. Az iráni nép nem olyan, hogy csak ül ölbe tett kézzel, és tétlenül nézi, hogy fenyegetik múlékony, belülről rothadó hatalmak" – mondta a legfőbb vallási vezető.