Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három lövés, kilenc másodperc alatt

PzH és Gidrán bemutató Balassagyarmaton

Szöveg: honvedelem.hu / Burillák Marcell | Fotó: Tischler Zoltán |  2024. február 1. 21:55

Ha elmúltál tizennyolc éves, jó fizikai állapotban vagy és legalább alapfokú végzettséggel rendelkezel, téged is várnak soraikba a tatai tüzérek! Belépő illetmény bruttó 737 ezer forint, jelentkezési határidő február 12. – hangzott el Balassagyarmaton, ahol az „Embert a vasra!” kampány keretében az MH Klapka György 1. Páncélosdandár és az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság tartott toborzónapot február elsején.

Kétségtelenül sokféle busz és egyéb nagyobb gépjármű megfordult már a balassagyarmati buszpályaudvaron és környékén, ám Panzerhaubitze 2000-es önjáró löveget és Gidránt testközelből még azok sem nagyon láttak idáig, akik eleve érdeklődnek a haditechnika iránt. Most azonban a két eszköz szó szerint házhoz jött, így a hatalmas érdeklődés cseppet sem volt meglepő. A világ legmodernebb lövege mellett ráadásul túlélő oktatás és fegyveres bemutató is várta a fiatalokat – az előbbi ismeretei talán még kapóra is jöhetnek, ha a dermesztő hidegben kell várni a következő járatra. Ezen a napon üresjárat viszont nem volt: a tatai tüzérek és toborzók katonás rendben válaszoltak minden felmerülő kérdésre. A Honvéd Kadét Programban résztvevő Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola és Szent-Györgyi Albert Technikum diákjai mellett a toborzónapra kilátogató civilek is megtudhatták – többek között – Vincze Zoltán századostól, a 11. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda megbízott beosztott tisztjétől, hogy a február 12-ei bevonulás előtt a toborzóirodák a február 10-11-ei hétvégén is nyitva tartanak. Hozzátette: a Magyar Honvédség nem csak világszínvonalú technikai eszközökkel, de új gondolkodásmóddal is vár mindenkit.

_I1A9427 másolat

És hogy milyen lesz a PzH-kiképzés? Nos, Máthé Gergely őrmester, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztály lövegparancsnoka elmondta, hogy a jelentkezők az alapkiképzés első két hetében általános fizikai állapotfelmérésen, illetve egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton esnek át. A következő hetek a szakmai felkészítésről szólnak majd: általános lövészkiképzés, tereptan- és híradóismeret, valamint általános harcászati tudás szerepel az étlapon. A hab a tortán persze az, hogy a kiképzés során a bevonultak mesteri szinten sajátítják el a PzH 2000 lövegek vezetését. Persze önmagában az önjáró löveg működtetése messze nem minden, sőt, az eszköz legfontosabb képessége mégiscsak a tűzerő és tüzelési sebesség. Vida Attila törzsőrmester, lövegparancsnok kiemelte: a PzH az első három lövést kilenc másodperc (!) alatt tudja leadni.

„Képesek vagyunk úgy is tüzelni, hogy a lövedékek nem egymás után érnek célt, hanem egyszerre csapódnak be” – kápráztatta el a fiatalokat a tüzértiszt. Technikai ismertető ide, vagy oda: a legnagyobb élmény mégiscsak az volt, amikor a középiskolások Máthé Gergely őrmester vezetésével beülhettek az önjáró lövegbe és megnézhették a kezelőfelületét. A nap végén Urbán Eszter és Kárpáti Balázs 9. évfolyamos honvéd kadétok egyetértettek abban: hatalmas élmény és kézzel fogható tapasztalat számukra ez a toborzónap, hiszen az elmélet után most gyakorlatban találkozhattak a tatai tüzérekkel és a high-tech eszközökkel.

Kapcsolódó cikkek