Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Három misszióra készítenek fel

Szöveg: Hársfalvi József őrnagy |  2010. november 2. 10:26

Az első Nemzetközi Különleges Műveleti Alaptanfolyam befejeztével sem áll meg az élet az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK). A kiképző központ békeműveleti kiképzési részlegének minden beosztottja tisztában van azzal, hogy minden missziós felkészítés a létszámtól függetlenül ugyanolyan fontos.

Egy időben három missziós feladatra folyik a felkészítés. Ezek az ENSZ – UNIFIL (Ideiglenes Erői Libanonban – United Nations Interim Force in Lebanon), melynek keretében a 2011-es év elején hat fő utazik a Közel-Keleti területre. Az ENSZ Nyugat-szaharai Missziója – MINURSO (Mission des Nations Unies pour l’Organisation d’un Référendum au Sahara Occidental), ahová jelenleg egy fő katonai megfigyelő felkészítése folyik. Ezekkel egyidejűleg a legnagyobb létszámban az MH Tartományi Újjáépítési Csoport következő váltásának úgynevezett „kulcsbeosztású" személyei készülnek fel.

A Tartományi Újjáépítési Csoport (angol nevén Provincial Reconstruction Team – PRT) tizedik váltásának törzsét az egyéni és általános a felkészítést követően a kiképzés második ütemében az MH BTKK fogadta.

1595909440
A Szolnokon tartott kiképzés fő témája a hadszíntérismeret, ezen belül megismerkedtek Afganisztán katonaföldrajzával és geopolitikájával, a helyi viszonylatban fontos nemzetközi előírásokkal, az aktuális biztonsági helyzettel.

A résztvevők a első napon egy emelt szintű, katonai szakanyaggal bővített angol nyelvi felmérésen bizonyították nyelvi felkészültségüket, mely külföldön, nemzetközi környezetben  elengedhetetlen.
A hadszíntér megismerését követőben a műveleti területről nemrég hazaérkezettek adták át a legfrissebb tapasztalatokat. Az előadások során első kézből hallhatták azokat az információkat, melyeket a Pol-e Khumriban, Baghlan tartományban végrehajtott szemrevételezések során szerzett ismeretekkel kiegészítve beépíthetnek a kiképzésbe. Ezzel biztosítható, hogy a kiutazó állomány  a lehető legjobb felkészítést kapja.

Az alapos – a legújabb információkat is a kiképzésbe bedolgozó – magas szintű ismeretekkel rendelkező kiképzők felelőssége tudásuk átadásában rendkívül fontos. Ezek ismeretek a későbbi, missziós területen való alkalmazása a sikeres feladat-végrehajtás alapja.

1595909440
 

Fotó: a szerző felvételei