Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Határtalan dalolás

Szöveg: Nehéz Attila |  2011. július 9. 9:36

Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és a romániai Bihar-megye 25 településéről csaknem hatszáz énekes érkezett az V. Nemzetközi Katonadalok Fesztiváljára, Debrecenbe. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár július 7-én, csütörtökön immár az ötödik alkalommal adott otthont a főleg nyugdíjasokból álló dalárdák vetélkedésének, amelyet a romániai Nagyszalonta és Nagyvárad küldöttsége tett nemzetközivé.

Dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka megnyitójában köszönetét fejezte ki a kórusok tagjainak, hogy a Rákóczi-, és az 1848/49-es szabadságharc, illetve az első és a második világháború katonadalait napjainkig megőrizték és rendszeresen felidézik az utókornak.
Mint azt Kolozsi Sándor nyugállományú ezredes, az esemény szervezője elmondta: a Kossuth-laktanya sportcsarnokának színpadán minden kórusnak hét-hét perc jutott, hogy elénekelje repertoárja legjobb nótáit.

Hajdúdorog, Konyár, Balmazújváros, Nagyszalonta, Berettyóújfalu, Sáránd, Tépe, Nagyrábé, Kaba, Biri, Komádi, Váncsod, Mikepércs, Derecske, Martinka, Nagyhegyes, Nyíregyháza, Hortobágy, Hajdúszoboszló, Törökszentmiklós, Nagyvárad, Hajdúböszörmény, Újléta, Pocsaj és Hajdúnánás összesen mintegy hatszáz dalosa lépett a pódiumra. A résztvevők irigylésre méltó vitalitással adták elő produkciójukat, s lelkesen tapsolták meg egymás produkcióit.
A zsűri az esemény végén mind a 29 csoportot serleggel és emléktárgyakkal jutalmazta, így senki sem távozott üres kézzel a fesztiválról.


 Fotó: haon.hu és a szerző felvétele