Hazai hírek - 1977. oldal
Inter arma caritas – száznyolcvanharmadik adás
2016. november 18. 15:18
Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan – e bibliai idézettel köszönti önöket a szerkesztő.
Amatőr úszóbajnokság a Honvédban
2016. november 18. 14:32
A Budapesti Honvéd Sportegyesület uszodájában rendezték meg a Magyar Honvédség amatőr úszóbajnokságát november 18-án, pénteken. A rendezvényt dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese nyitotta meg.
A képességnövekedés korszaka kezdődik
2016. november 18. 13:38
A NATO Erőket Integráló Elem (NATO Force Integration Unit − NFIU) létrehozásával újabb fontos tettel bizonyítottuk, hogy hazánk mennyire elkötelezett szövetségese a NATO-nak – szögezte le dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a magyar NFIU épületének ünnepélyes átadóünnepségén Székesfehérváron, november 18-án.
„Remeg a lábuk alatt a föld”
2016. november 18. 12:24
A szentendrei MH Altiszti Akadémia november 17-én nyílt napot tartott, ahol az érdeklődő fiataloknak lehetősége nyílt megismerni a kétéves OKJ altisztképzés működését. A gimnazista diákok előadásokon, fegyverzettechnikai és harcászati bemutatókon vettek részt, majd körbejárhatták a körleteket.
Helikopter-harcászati szimpózium Athénban
2016. november 18. 8:19
Az Európai Védelmi Ügynökség idén Athénban rendezte meg a Helikopter Kiképzési Program szokásos éves helikopter-harcászati szimpóziumát.
Ünnepi istentisztelettel és járőrversennyel tisztelegtek a felderítők
2016. november 18. 7:28
Kétnapos programsorozattal emlékeztek Szent Mártonra, a felderítők védőszentjére a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj katonái.
Az ukrán nagykövetet fogadta a honvédelmi miniszter
2016. november 17. 17:08
Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter udvariassági látogatáson fogadta Liubov Nepop ukrán nagykövetet, aki megbízólevelét 2016. június 13-án adta át Áder János köztársasági elnöknek.
Az iraki nagykövetet fogadta a honvédelmi miniszter
2016. november 17. 17:03
Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter november 17-én, csütörtökön, Budapesten udvariassági látogatáson fogadta Talal Jameel Saleh Al-Obaidi iraki nagykövetet, aki októberben adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek.
Hatvanhat éve a repülés szolgálatában
2016. november 17. 15:26
Alakulatuk napját ünnepelték november 15-én az MH Légijármű Javítóüzem dolgozói. Jogelődjük, az akkori 25. vadászrepülő hadosztály alárendeltségébe tartozó Tábori Repülőjavító Műhely ezen a napon alakult meg Szentkirályszabadján 1950-ben.
Egyedülálló hangárkomplexum épült Pápán
2016. november 17. 13:56
Ünnepélyes keretek között adták át november 17-én az MH Pápa Bázisrepülőtéren települő Nehéz Légiszállító Ezred hangárkomplexumának utolsó darabját. A létesítmény világviszonylatban is egyedülállónak számít.