A forradalom katonalapja

Szöveg: M. Tóth György | 2013. október 30. 12:10

„Az 1956-os szabadságharcban itt írták és nyomtatták forradalmi katonáink napilapját, a MAGYAR HONVÉD-et és a megszállóknak szóló cirill betűs röplapot. A szerkesztőség és az Október 23-a Nyomda emlékére állította a Történelmi Igazságtételi Bizottság és a Zrínyi Nyomda.” Néhány kőbevésett szó a magyar katona-újságírás egyik kiemelkedő fejezetéből, egy emléktábláról, amelyet a volt Zrínyi Nyomda falán 1991. október 30-án lepleztek le a TIB képviselői, az egykori szerkesztőség és nyomda, valamint az 1990-ben útjára indult jogutód Magyar Honvéd munkatársai.

A katona-újságírói emlékezetnek e helye Budapesten az V. kerületben, a Stollár Béla utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkánál található. Ott, ahol emléktáblánk pillanatnyilag egy raktárban várja sorsának jobbra fordulását; az egykori nyomda magántulajdonban lévő épületét ugyanis éppen átalakítják, és az építésvezető ígérete szerint a munkálatokat követően kerülhet vissza méltó helyére, a megújuló homlokzatra.

A magyar katonai hírlapirodalom egyik kiemelkedő fejezete, a Magyar Honvéd históriája 1956. október 30-án, az első lapszám megjelenésével inkább csak folytatódott. Az október 23-i tüntetést – a forradalom kirobbanását – követően hirtelenjében minden megváltozott a Honvédelmi Minisztérium napilapja, a Néphadsereg Bajcsy-Zsilinszky úti szerkesztőségében.

Az ügyeletes szerkesztő – a ma emberének inkább a magyar sportújságírás meghatározó alakjaként ismert – Zsolt Róbert százados így emlékezett: „A tüntetés után leírhatatlan volt a lelkesedésünk. Egymás után érkeztek az eseményekről írt riportok. Szigorú fegyelem volt, de akkor senki nem mondta, hogy ezek az írások nem jelenhetnek meg. Este hét óra felé utasítottak is bennünket a pártközpontból, hogy a nemsokára elhangzó Gerő-beszéd szellemében kell megcsinálni a lapot."

„Szóval, már minden oldal készen volt – Gerő nélkül –, amikor meghallgattuk azt a szerencsétlen beszédet, hallottuk a forradalomra aggatott »piszkos« jelzőt, ami csak olaj volt a tűzre. De nem volt más megoldás, akkor így kellett megjelennünk. Másnap az emeletről néztük, hogy a Nyugati pályaudvar előtt hogyan égetik a lapot, mert nem tudtuk átvenni a felkelt nép lendületét. Az urak csapkodták az asztalt, hogy ez aljasság, ezt ők nem vállalják" – mondta újságírói-emberi példaképünk, amikor egy békésebb „lapzártán" beszélhettünk vele az 1990 márciusától ismét Magyar Honvéd néven megjelenő lapunk szerkesztőségében.

Igen, szóltunk egy-két szót katona-újságíró és nyomdász elődeinkkel, az egykori honvédosokkal, kiknek emlékét felvételünkön is őrizzük. (Balról: némiképp háttal Vajda Gábor, majd Thurzó Tibor, Zsolt Róbert, Firon András és Mátrai Károly.) Együtt „lapozhattunk bele" a forradalomban fogant Magyar Honvéd számaiba, amelyek a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban még fellelhetők.

A forradalmi újság életében igazi változást október utolsó napjai hoztak, de leginkább az, hogy Nagy Imre kormánya forradalomnak, demokratikus népmozgalomnak minősítette a történteket.

Október 30-án a lap fejléce is megváltozott: megszületett a négyoldalas, Kossuth-címeres Magyar Honvéd, ötvenezer példányban. Az események hatására megalakult a lap forradalmi tanácsa is, elnökévé Firon András századost (a később, 1988-ban megalakított Történelmi Igazságtétel Bizottság katonai tagozatának jeles személyiségét) választották meg.

Az első szám címoldalának élén nyomdai közlemény állt: „Magyarok! Nyomdánk dolgozói csatlakoztak a többi üzemek által kimondott sztrájkhoz. Addig nem dolgozunk, amíg a szovjet csapatok nem vonulnak ki. Ezt a sajtóterméket fenti elhatározásunk mellett a rend és nyugalom megszilárdítása érdekében állítottuk elő.
Október 23. Nyomda Ideiglenes Munkástanácsa"

A lapot a nyomdából százötven rikkancs vitte az utcára, s a minden várakozást felülmúló fogadtatás eredményeként mire a Margit-hídig, illetve az Oktogonig jutottak, az összes példány elfogyott.

A lap munkatársai november első napjaiban információkat kaptak a HM-ből: a kivonuló szovjet alakulatok megfordultak, s Záhonynál özönlenek visszafelé. „Éppen az információk miatt pontosan számíthattunk arra, hogy mi vár ránk. Vagyis úgy lelkesedtünk, hogy tudtuk: előbb-utóbb szétlövik az egész forradalmat. Ennek ellenére, s ennek a tudatában mindenki azt mondta: csak azért is csináljuk!" – idézte fel a történteket Zsolt Róbert.

November 4-én a lap nem jelent meg. Az intervenciót követően az első szám november 12-én, az utolsó pedig egy hónappal a forradalom kitörése után, november 23-án látott napvilágot, amelyben az egyik szerkesztő, Vajda Gábor, Egy hónappal ezelőtt című cikkében arról ír, hogy a magyar nép minden idegen hatalomtól függetlenül, szabadon akar élni, önállóan akarja a jövőjét építeni. A forradalom nem bukott el, mert a nép akarata mindennél erősebb…

Ma már tudjuk, a remény a rendszerváltásig remény maradt.

Noha a lap munkatársai elkészítették a 12. lapszámot is, az már nem juthatott el az olvasókhoz. A szovjet fegyverek árnyékában fogant kormány, a nemzettel szembeforduló hatalom nem tűrt meg olyan katonalapot, amelyben még november 23-án is, a korabeli sajtóban egyedülállóan, a forradalom mellett kitartó vezércikk jelent meg. Ilku Pál vezérőrnagy, politikai csoportfőnök – dr. Münnich Ferenc, a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek miniszterének utasítására – betiltott minden katonaújságot, köztük a tizenegy lapszámot megért Magyar Honvédot.