A forradalom újságja

A komoly múltra visszatekintő magyar katonai sajtó Rákosi Mátyás idejében egyre inkább a diktatúra szócsöve lett. A Néphadsereg címet viselő központi katonai lappal szemben támasztott politikai követelmény nem más volt, mint hogy a sorkatonákhoz minél nagyobb példányszámban juttassa el az állami propagandagépezet üzeneteit. A hidegháború elmélyülése és Moszkva direktívái egyaránt ösztönzőleg hatottak a hadseregfejlesztésre, ez pedig a katonai sajtó felfuttatását is magával hozta: a korábban hetente megjelenő Néphadsereget hamarosan naponta kapták kézhez a katonák. De semmilyen propaganda nem tudta elejét venni a forradalomnak, amely 1956. október 23. után néhány nap alatt elsöpörte a korábban megdönthetetlennek tartott rendszert.

A katonai sajtó hamar magára talált a forradalom alatt. Míg október 29-én még Néphadsereg címmel jelent meg az újság, másnap már a Magyar Honvéd feliratot láthatták az olvasók a frissen nyomtatott példányokon. Megjelent a „forradalmi fegyveres erő" lapja, amely innentől kezdve november 4-ig naponta került az utcára. Főszerkesztője Zsolt Róbert százados lett, aki már az első számban szakított a korábbi „vonalas" tartalomszerkesztéssel.

A felkelők is üdvözölték

Szemben a korábbi katonai sajtótermékekkel (amelyeket jobbára csak a katonák olvastak), a Magyar Honvédet a lakosság is őszinte örömmel fogadta. Az első szám közölte is a forradalmárok üdvözletét: „Mi, a budapesti VIII. és IX. kerületi és Széna téri felkelők örömmel köszöntjük a magyar forradalmi honvédség és a felkelő magyar nép és szabadságharcosok közös lapját, a Magyar Honvédet. Örömmel üdvözöljük, hogy a Honvédelmi Minisztérium katonái leszámoltak a népáruló, gyilkos tábornokokkal és megalakították a Forradalmi Katonatanácsot."
A civil lakosság köréből kikerülő forradalmárok öröme nem volt véletlen, hiszen a kommunista propagandától megtisztult katonai szakújság első számának vezércikke a lakosság egészét megszólította. „Győztünk! Most új feladat áll mindannyiunk előtt. Rend és béke kell. S ez sem kis feladat. Az a legfőbb vágyunk, hogy már az elkövetkező órákban újra a békés, alkotó élet hirdesse diadalát a budapesti utcákon. Zavartalanul juthassanak el a munkások a gyárakba, üzemekbe, asszonyaink szívét ne mardossa a félelem, amikor a piacra, üzletekbe sietnek. Rend és béke kell, hogy újra benépesüljenek a játszóterek és a parkok. Rend és béke lesz! A felkelők és a forradalmi honvédsereg ígéri és biztosítja. De egyúttal kéri is, hogy minden magyar ember, minden budapesti ember segítsen ebben" – szólt a felhívás.

A lelkesítő szavak után útjára indult az újság, amely egészen a forradalom leveréséig nap mint nap megjelent. Tudósított minden olyan eseményről, amely közelebb hozhatta a népet a honvédséghez. Október 28-án a Petőfi Sándor Katonai Politikai Akadémián is megalakult az ideiglenes forradalmi katonatanács, több tiszt ment civil egyetemekre a helyi nemzetőrségek megszervezését segítendő. Az újság beszámolt erről az egyébként nem mindennapi és korántsem könnyű lépésről, amelyre a katonák a forradalom hevében rászánták magukat. „Honfitársaink! Akadémiánk egész személyi állománya már október 23-án reggel kiáltványban hitet tett a forradalmi ifjúság jogos és igazságos követelései mellett, melyben örömmel üdvözöltük az ifjúság bátor kiállását a súlyos bűnökkel szemben, amelyek ifjúságunkat és egész nemzetünket sújtották. Az önkény kormánya, a nemzetáruló vezetők azonban nem akarták meghallani a tömegek hangját. Tragikus eseményeknek kellett bekövetkezni, magyar vérnek kellett öntözni Budapest utcáit, hogy a bátor forradalmi ifjúság a néptől, katonaságtól támogatva elsöpörje ezeket a néppel szembefordult, hatalmukhoz görcsösen ragaszkodó vezetőket. Mi, katonák, a dolgozó nép szolgálatára esküdtünk fel, mely eskü így szól: »békében és háborúban egyaránt népünk igaz fiához méltó módon viselkedem, becsülettel élek és halok.« Az elmúlt napok véres eseményei közepette is hűek maradtunk kiáltványunkhoz, a népnek tett eskünkhöz. Akadémiánk tisztjei és katonái nem támadtak a dolgozók és a forradalmi ifjúság jogos és igazságos mozgalmára. Egyetlen cél vezetett és vezet bennünket: meggyötört és megkínzott hazánknak mielőbb kiharcolni a szabadság és függetlenség, a demokratikus rendszer és a néphatalom alapján álló békéjét" – szólt a katonák üzenete.

Mindszenty József esztergomi érseket 1948. december 26-án tartóztatták le, egyben a kommunista hatalom az egyházak ellen támadást indított; ennek korábban éppen Mindszenty igyekezett gátat vetni. A forradalom a sokat szenvedett hercegprímásnak is elhozta a szabadságot, 1956. október 30-án. Az esetről a Magyar Honvéd is beszámolt, hiszen Mindszentyt katonák szabadították ki börtönéből. „Kedd este kilenc óra tájban történt. A rétsági laktanyából egy gépkocsi fontos feladattal indult el utasaival. Galajda Béla hadnagy parancsnoksága alatt Vajtai Gyula főhadnagy, Stift Róbert főhadnagy, Tóth József főhadnagy és Rabócz honvéd gépkocsivezető indultak el Felsőpeténybe, ahol Mindszenty József hercegprímást tartották fogságban. Kiszabadítása után első útja a rétsági laktanyába vezetett, ahol Garami Lajos ezredes fogadta a hercegprímást. Itt tartózkodott éjfél utánig, pihent egyet, majd autója egy harckocsi és egy rohamlöveg kíséretében elindult Budapestre. Uri utca 62. – érseki palota. Előtte a harckocsi és a rohamlöveg – a kiszabadító katonákkal. Mindszenty József hercegprímást papok és külföldi vendégek veszik körül, mégis szakít időt, hogy nyilatkozatot adjon a Magyar Honvéd szerkesztőségének" – számolt be a jeles eseményről az újság.

Új magyar fegyveres erő

A Honvédelmi Minisztériumban megalakult a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány a katonatanácsok küldötteiből és a felkelőcsoportok képviselőiből. Nagy Imre Király Bélát a nemzetőrség főparancsnokává és a főváros katonai parancsnokává, Maléter Pál ezredest a honvédelmi miniszter első helyettesévé nevezte ki. A Forradalmi Karhatalmi Bizottság bejelentette: egységes parancsnokság alá vonja a honvédséget, a rendőrséget, a határőrséget és a felkelők alakulataiból létrejött nemzetőrséget. A Magyar Honvéd így számolt be a változásokról: „Szerdára virradóra új, hatalmas irányító erőt teremtett a győzelmes nép forradalmunk védelmére. A forradalmi fegyveres erők megbízottai és a honvédség alakulatainak forradalmi bizottságai létrehozták a Központi Forradalmi Katonai Tanácsot. A fegyveres nép képviselőinek a legfelsőbb szervébe nagy lelkesedéssel választották be a nép igazi katonai vezetőit, a néphez hű alakulatok és felkelők vezéreit. Köztük Király Béla vezérőrnagyot, aki csak nemrég szabadult ki a Rákosi–Gerő banda börtönéből, ahol a halálos ítélet várt rá. Maléter Pál ezredest és Marián István alezredest, akik a felkelt katonák és a fegyvert ragadott ifjúság élén harcoltak a nemzet szabadságáért, a haza függetlenségéért."

Hosszú időn át volt vita tárgya, hogy voltak-e kazamaták a Köztársaság tér alatt. Ma már az tűnik valószínűnek, hogy ez nem több városi legendánál, ám a forradalmárok erősen hittek a létezésükben. Úgy vélték, titkos börtönök vannak a föld alatt, amelyekben politikai foglyokat őriznek a karhatalmisták. A pártszékház ostroma után hatalmas lendülettel kezdődtek az ásatások a Köztársaság téren, néhol tíz méter mélyre is hatoltak, de semmit nem találtak. A sikertelen mentőakcióról így számolt be a Magyar Honvéd: „Tény, hogy a pártházat védő ávósok és egyéb személyek, számuk, az egybehangzó bejelentések alapján, körülbelül 120 főre tehető, nyomtalanul eltűntek. Közülük mindössze a sebesülteket és a halottakat találták meg, számuk 30-40 főre tehető. Ezek szerint nyolcvan, kilencven embert keresnek. Ezek túlnyomó része a jelentések szerint ávós. Hová tűntek? Biztosat senki sem tud. A Köztársaság téren különböző helyeken és időpontokban kisebb-nagyobb kopogásokat, zörejeket lehetett hallani a föld alól. Feltételezhető, hogy a föld alatt vannak a sokat keresett ávósok. Ezt az észlelt zörejeken kívül egyéb tények is megerősítik. Több polgári személy jelentkezett a kutatást végző honvédségi alakulatoknál és elmondta, hogy annak idején dolgoztak a pártház építkezésein. Egybehangzóan állítják, hogy az építkezés befejezése után az épület udvarán további titkos munkálatok folytak. Ezt az állítást megerősíti az is, hogy néhány személy elmondta, hogy az építkezés idején mint foglyok dolgoztak a titkos munkálatokon."
A forradalmárok „meglátogatták" az egykori diktátor, Rákosi Mátyás villáját is. A legtöbb újság, így a Magyar Honvéd is képes riportban számolt be arról, hogyan is élt az ország első embere Lóránt úti rezidenciáján. A fényűző épületben hatalmas dolgozószobát alakítottak ki a pártvezér számára, míg a feleségének kerámiaműhelyt rendeztek be. A földszinten moziterem, illetve a Rákosinak küldött ajándékok tárolására szolgáló két külön szoba volt. A villa tervezői a biztonságra is gondoltak, a pincében óvóhely készült, az ablakokat páncélüvegre cserélték, a szomszédos épületekből több lakót is kitelepítettek, a környéket pedig sorompóval zárták le.

Gyászos november

November 4-én, hajnalban, megindult a szovjet katonai akció. A túlerőben lévő csapatok rövid idő alatt elfoglalták a fővárost; legtovább a csepeli ellenállók tartották magukat, akik csak november 11-én adták fel a fegyveres harcot. Ezzel egy időben a forradalmi újságok is megszűntek. Napi rendszerességgel már a Magyar Honvéd sem tudott megjelenni, időről időre azonban jelentkezett, egészen november végéig. Az utolsó lapszámban így emlékeztek meg a forradalom egy hónappal korábbi kitöréséről: „Október huszonharmadikán sorakozott fel tüntetésre Budapest ifjúsága. A főváros népe végeláthatatlan sorokban követte és a lelkesítő megmozdulás magával ragadta a vidéket is. A békés tüntetésből a gyalázatos önkényuralmát foggal-körömmel és idegen fegyverekkel is védő Rákosi–Gerő klikk provokációja nyomán lett fegyveres harc, melyben ifjak, munkások és katonák vére pecsételte meg az egész nép jogos követeléseit. Az évek óta egyre erősebbé váló erjedés valóságos népi nemzeti forradalommá nőtt, olyan demokratikus népforradalomban öltött testet ezekben a napokban, mely megmutatta, hogy a magyar nép gerincét, hazaszeretetét, szabad életéhez és boldogulásához, a nemzet függetlenségéhez való ragaszkodását semmilyen eszközzel sem lehet megtörni. Népünk szent akaratát, hogy minden idegen hatalomtól függetlenül szabadon akar élni saját hazájában, a maga módján akarja építeni a maga jövőjét. Nem lehetett elfojtani a múltban és nem lehet elfojtani a jövőben sem, soha többé.

Most, egy hónappal a dicsőséges forradalom, a drága, felejthetetlen emlékű magyar október után, a gyászos november napjait éljük. A sűrűn szálló hó betakarja a háztetőket és a romokat, elfedi a kiontott vér nyomát és a hősök sírjait – de van élet a hó alatt. A havas téli táj nem lehelheti a temető csendjét, a gyász megrázó fájdalma nem táplálhatja a nemzethalál gondolatát. Október huszonharmadika él és követel! A forradalom hősi halottainak sírja, emléke kötelez, hogy tovább küzdjünk október huszonharmadika jogos követeléseinek csorbítatlan teljesítéséért! Ne feledjük a bűnös múltat és ne tűrjük visszacsempészését – bárki és bármilyen formában kísérletezzen avval. Ne feledjük a dicső napokat és egy percre se tévesszük szem elől, hogy októbernek nem lett vége novemberben. Forradalmunk nem bukott el, hanem bizton győz, mert vasnál, acélnál keményebb anyagra, a nép akaratára épült. Hőseit a nép szívébe zárta, követeléseit emlékezete őrzi, a kitűzött céljait a nép meg is valósítja. Az 1848-as pesti ifjúságnak örök emléket állító költő szavai 1956 pesti ifjúságát is babérkoszorúval övezik. A népfenség elvét hirdető Petőfi verse a mai magyarságot is biztatja:

Habár fölül a gálya,

S alúl a víznek árja,

azért a víz az úr! "

Fotó: archív

Forrás: Magyar Honvéd 2014. október