Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A járőrversenyben is a legjobbak a honvéd középiskolások

Szöveg: Markovics Zita hadnagy |  2014. szeptember 30. 13:39

Harminckét csapat versenyében a legjobb és a második legjobb eredményt érték el a honvéd középiskolások a szeptember 26-án Pákozdon megrendezett járőrversenyen.

1595979908

Arany- és ezüstérmekkel tért haza Pákozdról, a Honvédelmi Járőr 2014 elnevezésű, középiskolások számára rendezett bajnokságról a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium két fiú- és egy lánycsapata.

„Harmadik alkalommal vettünk részt a versenyen, így célirányosan tudtunk készülni a kihívásokra. A gyerekek fizikai állóképességét ismerjük, hiszen nap mint nap együtt vagyunk a különböző katonai jellegű foglalkozásokon, így a technikai kivitelezésre tudtunk koncentrálni" − mondta el Godó Zsolt zászlós, a növendékek felkészítője.

1595979908

A versenyszámok hat kategóriában, több részfeladatot foglaltak magukba: volt mátrix tájfutás, a katonai elsősegélynyújtáson belül újraélesztés, sérült ellátása, sebesültszállítás. A légpuskalövészeten öt lövést kellett leadni öt bukócélra, az akadálypályán pedig minél gyorsabban kellett átugrani a palánkot vagy éppen átkúszni egy teherautó alatt. Fekvő, térdelő és álló testhelyzetből 10, 15 és 20 méterre dobtak célba kézigránátot a diákok, a vízi átkelés befejeztével pedig paintballfegyverrel kellett leküzdeniük az ellenséges erőket.

„Amikor mind a hat feladatot teljesítettük, már tudtuk, hogy az élen vagyunk. Így a mindent eldöntő pontgyűjtő tájfutásnál arra kellett nagyon figyelnünk, hogy ne ejtsünk hibát, s az időbeli – hét és fél perces – előnyünket ne veszítsük el. Nagyon büszke vagyok a tizenkét növendékünkre, hiszen az ország minden területéről érkeztek diákok, és harminckét kiváló felkészültségű csapattal kellett megküzdenünk. A siker azonban nemcsak a fiatalok lelkiismeretes felkészülésén múlt: az iskola vezetése és az oktatók minden támogatást megadtak ahhoz, hogy a felkészítés időszaka alatt a gyerekek a versenyre tudjanak koncentrálni. Rengeteget gyakorolhattuk például a légpuskalövészetet és a kézigránátdobást, Garda Árpád önkéntes műveleti tartalékos százados a tájfutásra készítette fel a diákokat, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár egészségügyi központjának dolgozói pedig professzionális segítséget adtak a katonai elsősegélynyújtás területén" − tette hozzá Godó Zsolt zászlós.

1595979908

A versenyen összesen 32 − 27 fiú- és 5 lány- − csapat indult. A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium egyik fiúcsapata arany-, a másik ezüstérmes lett, a lányok szintén a dobogó első fokára állhattak, s összkategóriában a negyedik helyet szerezték meg.

1595979909

A csapatok tagjai: Monoki Barbara, Ráti Renáta, Sharer Réka, Kiró Szilvia; Bacskai Ákos, Zöldi Márk, Kalapos Ferenc, Karnik Patrik, Balázs Flórián, Zolnai Sándor, Suki Kálmán, Csernák Martin.

1595979909

A rendezvény a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ), az együttműködő sportszövetségek, önkéntes tartalékos katonák és civil szervezetek együttműködésében valósult meg.

1595979909

Fotó: www.hososz.hu