Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai adminisztráció napját ünnepelték

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. augusztus 11. 17:00

A katonai adminisztráció napja alkalmából rendezett központi ünnepséget augusztus 10-én, hétfőn a szakterület szakmai irányítását ellátó Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnöksége Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Lehel úti objektumában.

A honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnök ünnepi köszöntőjének ismertetését, valamint az elismerések átadását követően Hajzer Miklós ezredes, a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség dokumentumvédelmi osztályvezetője tolmácsolta Vass Sándor dandártábornok, csoportfőnök elismerését. Megköszönte az állomány munkáját, majd röviden értékelte a szakterület által az elmúlt esztendőben elért komoly szakmai eredményeket és ismertette a közeljövő fontosabb feladatait.

Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott. A  katonai adminisztráció napja alkalmából − elöljáró parancsnokai javaslatára − Hende Csaba honvédelmi miniszter emléktárgyat adományozott Pozderka Gábor őrnagy (HVK HIICSF Elektronikus Információvédelmi Osztály, főtiszt) részére.

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök emléktárgyat adományozott Hédervári Csaba Sándorné zászlós (MH 54. Veszprém Radarezred); Magyar Honvédség-érmet adományozott Hovanyecz Annamária törzszászlósnak (MH Geoinformációs Szolgálat), Makádi Magdolna törzszászlósnak (MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár), Mészáros Edit zászlósnak (MH Katonai Közlekedési Központ) és Muhariné Kutasi Márta zászlósnak (MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis).

Vass Sándor dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi csoportfőnöke emléklapot adományozott Csizmadia Zoltán zászlósnak (MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred), Jónás Mihály főtörzsőrmesternek (MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár), Muzsnákiné Vantal Mária tanácsosnak (MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár), Debreczeni Bettina kormányzati ügykezelőnek (HM Hatósági Hivatal).

Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka emléktárgyat adományozott Benyóné Tódori Gizella törzszászlósnak, valamint emléklapot adományozott Kokics Krisztina zászlósnak és Kovátsné Szűcs Judit közalkalmazottnak.

Baráth Ernő ezredes, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár megbízott parancsnoka oklevelet adományozott a dandár állományába tartozó Mák Zoltán őrnagynak, Szaulik György törzszászlósnak, Rizsavi Ferenc közalkalmazottnak.

1595998538

Fotó: HVK HIICSF