Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonák is ott voltak a tápiószecsői Ürgés Fesztiválon

Szöveg: Szilágyi György őrnagy |  2014. augusztus 7. 11:21

Augusztus első szombatján rendezték meg a III. Szecsői Ürgés Fesztivált, amelyen nagy sikere volt az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) már hagyományosnak számító fegyverzet- és kiképzéstechnikai bemutatójának, hiszen a tápiószecsői bázis a kezdetektől aktív résztvevője a rendezvénynek.

A nagy meleg ellenére a rendezvényen jelen volt a falu apraja-nagyja. Érdemes volt ellátogatni a Szabadság térre, mert ott a legkülönbözőbb programok várták az érdeklődőket.

1595976668

Tápiószecső nagyközség ebben az esztendőben 750 éves fennállását ünnepli, ennek apropóján a Fegyveres Erők és Testületek Helyőrségi Nyugdíjasklub 750 pogácsát, a Búzavirág Nyugdíjasklub 750 palacsintát sütött, amit a résztvevők jó étvággyal elfogyasztottak. A színpadon kora délutántól a késő éjszakába nyúlóan követték egymást a kulturális programok.

Az MH ARB haditechnikai bemutatóján az AK−63 gépkarabélyt, illetve a P9RC pisztolyt is meg lehetett tekinteni, de a katonák kiállítottak más eszközöket is, például a modernizált PKM géppuskát, a hozzá tartozó éjszakai irányzékot, valamint hőkamerát, illetve a Gepárd M1 távcsöves puskát.  Sok érdeklődőt vonzott a leginkább a háborús filmekből ismert M2 Browning nehézgéppuska, valamint a 2007 mintájú védőmellény. Mindezek mellett bemutatták az ST11 típusú lőszimulátort, amellyel az érdeklődők a célzást gyakorolhatták lézervisszajelzéssel.

1595976668