A (műszaki) katonáknak ehhez is érteniük kell
Szöveg: honvedelem.hu | 2017. november 25. 16:04Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonáinak az alakulat alaprendeltetéséből adódó feladataikon túl elengedhetetlenül fontos, hogy műveleti területen is megállják a helyüket. Ennek érdekében az MH Altiszti Akadémia Nemzetközi Kiképző Alosztály kiképzői egynapos felkészítést tartottak részükre C-IED ismeretekből, azaz a rögtönzött robbanóeszközök felderítési keresési és telepítési módszereiből.
A katonák délelőtt a keresési és kutatási eljárásokat sajátították el, amelyeket a szakavatott kiképzők kiegészítettek az erők megóvásának alapelveivel. Ezek olyan általános érvényű vezérelvek, amelyek segítik a katonákat a műveleti területen történő feladatellátás közben (taktikai távolságok, zavaró berendezések és védőfelszerelések használata).
A műszaki ezred kijelölt állománya délután egy IED felismerési pályán gyakorolta a keresési és kutatási eljárásokat, továbbá a rögtönzött robbanóeszközök felismerésére utaló jeleket és jelzéseket azonosították be. A telepített eszközöket a gyakorlótér különböző pontjain kellett megtalálni, majd felismerni és azonosítani azokat az elméleti foglalkozáson bemutatottak alapján.
Forrás: az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred facebook oldala