Adomány a Honvédkórháznak
Szöveg: Snoj Péter | 2014. január 20. 18:05Egy kórház eszközparkjának felújításában nagyon fontos szerepet játszanak a támogatók. Nekünk a mai alkalom különösen fontos, hiszen az OTP Bank adománya egyfajta szakmai elismerése is a Honvédkórháznak – mondta Szabó István dandártábornok, a HM Egészségügyi Központ parancsnoka, január 20-án.
Bensőséges hangulatú ünnepség helyszíne volt a Honvédkórház hétfő délután. A rendezvényen a bank egy több tízmillió forint értékű szívultrahang-figyelő berendezést adott át az MH Egészségügyi Központ kardiológiai osztályának.
„Olyan kapcsolat kialakulásának lehetünk szemtanúi, ami nem mindennapos. Jó ez a banknak is, és jó nekünk is" – mondta a rendezvényen dr. Zsiros Lajos orvos dandártábornok, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház orvos igazgatója, utalva a pénzintézettel korábban kötött megállapodásra, miszerint a bank dolgozói is igénybe vehetik a kórház intézményi ellátását.
A bank a berendezést a jó kapcsolat további erősítése érdekében adományozta a kórház számára. „Büszkék vagyunk, hogy hosszútávon hozzájárulhatunk a hazai egészségügyi mutatók javulásához" – tette hozzá dr. Pongrácz Antal, a pénzintézet alelnöke.
Dr. Kiss Róbert, kardiológiai osztályvezető főorvos elmondta, hogy a digitális kardiovaszkuláris ultrahangos berendezés hatalmas segítség a kórháznak, hiszen az intézmény Magyarország kardiológiai eseteinek egyhetedét látja el. A készülék emellett azért is nagy fejlődés, mert a kezelőorvos már nemcsak a kinyomtatott eredményekből tud diagnózist felállítani, hanem élőképen látja a szív működését. A kapott eredményeket a gép digitálisan tárolja, amelyeket így nyomtatás nélkül is lehet értékelni.
Fotó: Tóth László