,,Aki nem járja végig a sikerhez vezető utat, abból sosem lesz harcos…”

1979-ben kezdte el karate-pályafutását, hogyan indult el ezen az úton?

Bár már 1979 előtt is léteztek küzdősport-egyesületek Magyarországon, azért elmondhatom, hogy még valóban a hőskorban kezdtem a shotokan karatét. Koromból adódóan második, harmadik generációként kapcsolódtam ebbe a rendszerbe. Az általános iskolai tanulmányaim utolsó évében látogattam el először egy karateedzésre. Ott borzasztó dolgokat láttam és hazamenekültem, mondván, hogy ez azért mégsem olyan volt, mint amilyet én szeretnék. Összbenyomásra nem volt megfelelő a hely, de az elhatározásom szilárd volt, hogy karatézni szeretnék. Így Budapesten folytattam sensei Bíró György, a magyar shotokan egyik alapítójának kezei alatt, akire mai napig második apámként tekintek.

Miért pont a shotokant választotta?

Nem nagyon volt más akkor. Akkoriban a kyokushin karate is csak kisebb szegmensben fordult elő, és csak nem sokkal ezután kezdtek megjelenni a más típusú küzdősportok. Akkoriban még Ping Kune Do néven ment az a később thai-boksszá fejlődött küzdősportrendszer, amit ma Rehák György nevéhez köthetünk, és ekkor indult el szervezetten az aikido is, dzsúdóedzések pedig már léteztek. De a karate volt a sláger. Nagyon sokan jártak edzésekre akkoriban, tömve voltak a termek. Ma már sajnos kevesebb embert vonz ez az egész.

Meddig tartott ki a shotokan mellett?

Napjainkig. De versenyekről nyilván már régen nincs szó, és aktív edzésről sem beszélhetünk az elfoglaltságom miatt. Menet közben sok más harcművészeti ággal megismerkedtem, miután megjelentek a full contact jellegű edzések. Nem a tradicionális karatestílusokra gondolok, hanem például a Rehák György fémjelezte thai bokszra − ez is elkezdett érdekelni. Emellett foglalkoztam kínai harcművészetekkel, kung-fuval is. Igazából a karate volt a gerinc, a gyökér, ahová mindig visszatértem, csak amatőr szinten foglalkoztam pár évig a full contact rendszerekkel.


Mi volt az, ami megérintette a sportban, miért állapodott meg a harcművészeteknél?

Az általános iskola utolsó éveiben alakult ki bennem, hogy ez a típusú edzés érdekel. Először a karate filozófiáját és néhány alaptechnikát ismertem meg a délutáni, tornatermi szabadidős foglalkozásokon. Pár gyerekkori barátom mutatta be ezeket, akik már aktívan edzettek akkoriban. Ezek után úgy mentem az első szervezett edzésre, hogy azt hittem, ismerem a sportot, de hamar rájöttem, hogy az amatőr délutáni rugdalózást nem nevezhetjük annak. Szerencsére az egyesületnél gyorsan megmutatták, melyik a jó irány.

Kellett-e alkalmaznia az edzéseken tanultakat élesben, az utcán?

Elég zűrös környéken, Csepelen jártam iskolába. Aktív sportoló időszakomban reggeltől iskolában voltam, és késő estig maradtam az edzéseken. Nem mondom, hogy nem voltak rossz élményeim, de sohasem fordult elő, hogy támadó jelleggel alkalmaztam volna tudásomat. Olyan persze volt, hogy önvédelemre kényszerültem, ami vagy sikerült, vagy nem. Nem mondom, hogy mindennaposak voltak ezek az atrocitások, de az is előfordult egyszer, hogy futnom kellett, ha nem akartam, hogy minden zsebpénzem elvegyék…

Harcművészet vagy küzdősport?

Ma nagy divat a K1 vagy a ketrecharc. Természetesen a mi edzéseink is küzdelem-centrikusak voltak, de hangsúlyos volt a meditáció, ami ugyanúgy része a budónak. Sajnos ez ma már kiveszőben van, bár látok egy-két mestert, aki igyekszik visszacsempészni ezt a filozófiát, és ennek személy szerint nagyon örülök. Fontos, mert higgadtságra, önmérsékletre és bölcsebbé neveli a fiatalokat. Talán engem is azzá tett, és ennek köszönhetően látja reálisan az ember a küzdelmet. Megtanultam, hogyan kell megvédeni magamat, megismertem a korlátaimat, valamint nagyon megtanultam tisztelni az ellenfeleimet.

Előnyt jelentett az aktív sportélet a sorkatonai szolgálat során? Milyen emlékei vannak a katonaságról, és hová vonult be?

Adyligeten voltam kiképző. 1984-ben vonultam be, és végig ott is szolgáltam. A képzéseken éreztem, hogy plusz munícióval rendelkezem a karaténak köszönhetően, hiszen ekkor már öt éve foglalkoztam vele. Abban az időszakomban oktattam gyerekcsoportokat is, egészen pici gyerekekkel is foglalkoztam. A sorkatonai szolgálatom alatt fegyveres és fegyver nélküli közelharcot is oktattam. Nem a ju jitsu elemeire támaszkodtam, mint napjainkban teszik, hanem karatés ismereteimre. Azoknak, akiknek nem volt semmilyen közelharcos ismeretük, sokat tudtam adni a három hónapos kiképzések során. Mi, kiképzők mindig együtt edzettünk, tanítottuk a másikat a saját stílusunkra, és mindig kaptunk egy-két olyan újoncot, akitől mi is tanulhattunk új fogásokat.


Miért nem maradt a katonai pályán?

Világéletemben rendőr akartam lenni. Gyerekkoromban gyilkossági nyomozóként képzeltem el a jövőmet, ezen a vonalon is indultam el, de másfelé vitt az élet.

Amikor az akciócsoporthoz került, milyen küzdősport-képzéssel találkozott az alakulatnál?

Újoncként kerültem a Komondor Terrorelhárító Szolgálathoz 1989-ben. Az ottani edzéseken a kiképzők a karateelemekkel vegyített ju jitsura helyezték a hangsúlyt. Ez nagyon helyes vonal volt, ugyanezt követjük ma a TEK-ben a 9. danos Kelemen István segítségével. A ju jitsu mellett egyébként mindenki űzött másfajta küzdősportot is szabadidejében.

Nehéz volt átállni a ju jitsura a karatéból?

Igen, hiszen az ízületfeszítések vagy a fojtások teljesen különböztek az addig tanultaktól. Én élveztem az átállást: nem voltam különösen tehetséges, de nagyon sok új technikát megtanultam. A ju jitsu egy komplex rendszer, mi csak a töredékét tanultuk Kelemen Istvántól, de a munkánkat nagyban segítették ezek. Sajnos számos olyan szituáció adódott, amikor a saját életünkért kellett küzdenünk, és a helyszűke miatt nem mindig tudtunk karateelemekkel operálni. Ilyenkor segített az elsajátított ju jitsu, amely, úgy gondolom, nem véletlenül tartozik hozzá minden akciócsoport kiképzéséhez szerte a világon.

1993-ban eljöttem a Komondortól, és egy másik bűnügyi szolgálatnál, de ugyanolyan speciális területen folytattam a munkámat. Ott már saját magam képeztem a kollégáimat a közelharcra. Eltelt közben húsz év, 2010-től pedig újra Kelemen István segíti a munkánkat, de már a TEK-nél. Érdekes látvány, amikor a hatvanéves, vékony mester meglepi a százhúsz kilós, tiszta izom srácokat.

Nálunk a ju jitsuból félévente bizottság előtt kell vizsgázni, akinek pedig nem sikerül, annak meg kell ismételnie a vizsgát, ebben nem ismerünk könyörületet. Ugyanakkor – haladva a korral – bevezettük a K1 full contact rendszerét is a képzésünkbe, ebben Karacs Attila tapasztalata biztosítja a stabil alapot. Egy nagyon jó, K1 szabályrendszeren alapuló rendszert rakott össze, ami ma már mindenkinek kötelező, a személyvédelmisektől a műveleti egységek tagjaiig.

Mi a meditáció szerepe a küzdősportokban?

Nem a klasszikus értelemben vett meditációval foglalkoztunk edzéseken, inkább ráhangolódó pár percként írnám le. Amikor a Komondornál voltam, a Sportkórházból érkezett hozzánk egy pszichológus hölgy, aki többek között a Himalájára induló expedíciókat készítette fel. Nálunk a stressztűrés, a monotóniatűrés és az egy helyben állás-várás képességeinek javítása volt a feladata. Alapvető relaxációs technikákkal sikerült ezeket a célokat elérni, sőt még a lövészeten is javultak az eredmények. A versenyeken is sokat segített nekem ez a relaxációs technika, ami nem egy mély állapotról szólt, mint a jóga, hanem a koncentrációs képességünket javította. Azt gondolom, ha az ember pihenni akar, vagy akár csak egy pillanatra összeszedni magát, akkor ez segít abban.

Milyen versenyzői múlttal rendelkezik?

A ‘90-es években még aktívan versenyeztem. Nyílt magyar bajnokságokon indultam, kijutottam európai versenyekre is. De a harmadik helyezés volt a legjobb eredményem ezeken a civil versenyeken. BM-versenyen nyertem a súlycsoportomban. Nem tartottam magamat kiemelkedően tehetségesnek, csak lelkesnek, és ez meglátszott a harmadik-negyedik helyezéseken.

A TEK állományának fizikai felkészítésén milyen edzésmódszereket alkalmaznak?

A vidéken lévő TEK beavatkozó egységek ma már pontosan ugyanazzal a felszereléssel és képzettséggel rendelkeznek, mint a budapesti egységek. Régen ez elképzelhetetlen volt… A világ legjobb egységei segítik a képzéseinket, a fizikai edzésre pedig külön hangsúlyt fektetünk. A laktanyában van egy konditerem, ami szabadidőben bármikor igénybe vehető, mivel a fiúk szeretnek „gyúrni". De az sem baj, ha nem, mert egészen más módszert alkalmazunk: a CrossFitre építjük a felkészülésüket. Ez egy erő- és állóképesség-növelő, borzasztóan erős aerob tréning, amelynek köszönhetően a fokozatosság elve mellett célirányosan lehet készülni a különböző feladatokra. A háromnegyed órás edzés során a pulzus 140 körül marad, 20 másodpercig kell ismételni egy gyakorlatot, majd ugyanennyi szünet következik, utána pedig egy másik gyakorlat.

A kettlebell-foglalkozások is népszerűek, mivel a fogások erősítésében sokat segítenek, ezért a személyvédelmisek kedvence ez a mozgásforma. Aztán ott van még az akadálypálya, ami a leggyilkosabb mind közül, főleg télen, de nyáron sem könnyű. De a bűnözőt a hóban is el kell fogni, és ha a fiúk nem tanulják meg, milyen a csúszós akadály, le fognak esni a kerítés tetejéről. Magam is gyakran tükörjégen, szakadó hóban üldöztem a menekülő bűnözőt. Különösen a műveleti egységeinkre igaz az a mondás, hogy ,,utánunk már nem jön senki" – ami azt jelenti, hogy ha ők kimennek egy feladatra, azt rajtuk kívül más nem fogja befejezni.

A TEK állományába felvételiző, átlagos testfelépítésű jelöltek mennyi idő alatt érik el a műveleti szintet?

Ez egy érdekes kérdés, mert általában 4-6 hónap az alapképzés, de nálunk már adott volt az állomány, mindössze néhány ember érkezett, akik a szakképzéssel felzárkóztak. Mióta megalakult a TEK, nem volt csoportos felvétel, a gerinc a kezdetektől 98 százalékban ugyanaz maradt. Ha az a döntés születne, hogy magasabb létszámra van szükség, el kellene indítani egy alapképzést, ami körülbelül 4-6 hónapot ölelne fel.

Egy kommandós vagy egy személyvédő mérlegelhet, hogy adott esetben hová üssön?

Mikor ütni kell, az már nagyon extrém helyzet, de nekünk készülni kell erre is. A legfontosabb, hogy elkerüljük az élet kioltását, és csak a kívánt mértékig alkalmazzunk erőszakot. A hozzánk küzdősportmúlttal érkező kollégáknak is pont ezért kell megtanulniuk, hogy arányosan lépjenek fel az elfogás során.

Milyen elgondolás húzódik meg a TEK Budo Gála hátterében?

A rendészeti szerveknél már nagyon régóta léteznek pontszerző jellegű küzdősportversenyek, amelyek eredendően tradicionális karateversenyek voltak, és csak később jelent meg a kick-box. Ezek jogutódja a TEK Budo Gála. Egy vidéki BM-versenyen voltam éppen, amikor megkérdezték tőlem, hogy miért nem rendezzük meg mi ezt a TEK-nél. Szívesen vállaltam, szerettük volna újra méltó színvonalra emelni ezeket a versenyeket a rendőrök számára. Tavaly Peter Aerts volt a díszvendég, aki a résztvevőknek is tartott külön szemináriumot. Úgy gondolom, szívesen neveznek a fiúk, hogy komoly nemzetközi minősítésű bírók és nagy közönség előtt mérettethessék meg magukat.

Milyen kapcsolatot ápolnak a Magyar Honvédség alakulataival?

Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a szolnoki alakulatokkal, de igazából ez nemcsak a TEK-re jellemző, már az én Komondornál eltöltött időmben is voltak közös képzéseink. Ma is folyamatosan összedolgozunk, ahol lehet, rengeteg új dolgot mutatnak nekünk, például a helikopteres gyakorlatoknál csak rájuk számíthatunk.

Nekem nagy meglepetés volt a katonákkal való együttműködés 2010-ben, mert kicsit tartottunk tőle, hogy nagyon nehézkesek vagy lassúak lesznek. De az első héten ezek az előítéletek pillanatok alatt eltűntek. Nagyon gyorsak, rugalmasak. Egy kifejezetten operatív katonai szolgálattal találkoztunk, akikkel határozottan élvezetes a közös munka. Azt gondolom, hogy a vezetéssel, Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és dr. Benkő Tibor vezérezredessel, Honvéd Vezérkar főnökkel is kiváló az együttműködésünk.

Vannak-e olyanok a TEK állományában, akik a honvédségből érkeztek?

Természetesen vannak. Nagyon vártam őket, mert nagyon sok képességet tudtak behozni, megtanítani. Illeszkedniük kell a rendőri rendszerbe, gondolok itt például az intézkedéstaktikai fogásokra, viszont az a tananyag, amit ők hoztak be, briliáns. Igazi profik.

Hogyan jut ideje a mozgásra ilyen feszes időbeosztás mellett?

Ahhoz, hogy az ember bírja a mindennapi stresszt és gyűrődést, muszáj karbantartani a testét. Érzem magamon, hogy többet kellene edzenem, de ma már kevesebb rá az időm. Örülök viszont annak, hogy amíg én az irodámban dolgozom, a fiatalok nyugodtan edzhetnek, képezhetik magukat. Az idő múlik, a feladatok és a prioritások változnak. De bármikor alakulhat úgy, hogy át kell vennem a parancsnokságot egy műveletnél, és kerülhetünk ott olyan helyzetbe, hogy futni kell vagy át kell mászni egy kerítésen… Mindezt pedig edzés nélkül nem lehet teljesíteni. Amikor csak tudok – általában hetente kétszer – bejövök a hajnali órákban edzeni, mert délután vagy este már soha nincs erre lehetőségem.

Fotó: archív