Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai delegáció látogatott a Honvédelmi Minisztériumba

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2017. május 15. 13:26

A Fiatal Amerikai Politikusok Egyesületének (American Council of Young Political Leaders) tagjai tettek látogatást május 15-én, hétfőn a Honvédelmi Minisztériumban. Az amerikai delegációt Vargha Tamás miniszterhelyettes, a tárca parlamenti államtitkára fogadta.

A delegáció tagjai Magyarországon megismerkednek az állam politikai rendszerével, berendezkedésével, intézményeivel és főbb szereplőivel. A Honvédelmi Minisztériumban a látogatók betekintést kaptak a tárca működésébe, a magyar biztonságpolitika főbb irányvonalaiba, főként a NATO-tagság részleteibe.

A héttagú delegációnak Vargha Tamás elmondta, Magyarország elkötelezett a szövetség felé, amit jelez az is, hogy több nemzetközi misszióban is szerepet vállal. Kiemelte a nyugat-balkáni és az iraki külszolgálatokat, ahol a magyar katonák a béke megőrzése és a helyi biztonsági erők kiképzése terén teljesítenek kiválóan. Hozzátette, Magyarország körülbelül ezer katonával van jelen külföldi missziókban. Az államtitkár a látogatás során beszélt arról is, hogy a magyar kormány a GDP két százalékára emeli a honvédelmi költségvetést, ami így eléri a NATO által is megkívánt szintet.

1596032121

Vargha Tamás méltatta az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatát, megjegyezve, hogy a katonai együttműködés stabil és kiváló. Erre jó példa a sok közös kiképzés és gyakorlat, amelyeket a hazai és a külföldi lőtereken tartanak. A delegáció tagjai a fentieken túl kérdéseket intéztek az államtitkárhoz a jövőre esedékes országgyűlési választással, illetve a választási rendszerrel kapcsolatban, de érdeklődtek a honvédség társadalmi beágyazottsága felől is.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária