Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az első csapás – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. október 8. 14:59

1991, az Irak elleni Sivatagi Vihar óta megszokhattuk, hogy ha az Amerikai Egyesült Államok hadműveletet indít, először a cirkálórakéták csapódnak be célpontjaikba. Szíriában sem történne ez másképpen…

1595961073
Nem véletlen az, hogy a komolyabb hadművelet, légitámadás első hullámaként cirkálórakétákkal vagy más néven robotrepülőgépekkel támadják a kiszemelt célpontokat. Minden légi hadművelet alapja az ellenséges légvédelem kiiktatása, vagy legalábbis minél nagyobb mérvű meggyengítése, a kommunikációs és a vezetési rendszer megsemmisítése. Ez viszont számos, előre felderíthető, statikus célpontot jelent: nagy hatótávolságú, egy helyben álló lokátorokat, épületeket, repülőtereket, rakétaindító állásokat. Ezek megtámadására a megfelelő robbanófejjel ellátott cirkálórakéták kiválóan alkalmasak, hiszen navigációs rendszereiknek köszönhetően igen pontosak, s lelövésük esetén sincs pilóta, akit ki kellene menteni az ellenséges területről.

Tomahawk, az ezermester

A feladatra legtöbbször egy 1983-ban hadrendbe állított cirkálórakéta-család tagjait vetik be, vízfelszínről, víz alól és levegőből egyaránt. A közös „ős", a szárazföldről indítható BGM–109A hangsebesség alatti (szubszonikus) repülési sebességű, nagy hatótávolságú, alacsony repülési magasságban repülő cirkálórakéta. A hidegháború idején kifejlesztett fegyverrendszer W80 jelű nukleáris robbanófejet kapott, amelyet 5–150 kilotonna közötti robbanóerőre lehetett beállítani.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin október 11-én, pénteken megjelenő számában!)