Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az első kilépés – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. július 12. 16:35

Reggel 9 óra 30 perc. Ülök a 3304-es oldalszámú Mi–8T szállítóhelikopter teherterének végében. Rajtam – mint mindenki máson – egy (pontosabban kettő) ejtőernyő. Én mosolygok. A velem szemben ülő tucatnyi fiatalember nem. Persze, mert én nem fogom elhagyni a gépet egyedül…

1596036007
A szandaszőlősi repülőtérről felszálló gépen több alakulat ejtőernyős beosztásokban szolgáló katonái mellett az MH 86. Szolnok Helikopterbázis másod-helikoptervezető jelöltjei foglaltak helyet. Utóbbiak számára a „kötelező kűr" nyolc bekötött és egy tandemernyős ugrás, amelyek sikeres teljesítése a képzés egyik fontos eleme. Ugyanis bár ritka, de bekövetkezhet olyan helyzet, hogy a forgószárnyas meghibásodása vagy sérülése miatt a hajózószemélyzetnek ejtőernyőjével kell elhagynia a gépet.


Figyelni fent is!

A helikopteren a Speciális Ejtőernyős Kiképzőcsoport (SEKICS) ugrásért felelős ejtőernyős oktatója figyelt arra, hogy rendben menjenek a dolgok már a legelső alkalommal is. Az ugratóparancsnoknak ilyenkor különösen sok mindent kell szem előtt tartania.

– Saját tapasztalatból mondom, hogy ugyan mindenki másképp éli meg a helyzetet, de aki józan ésszel bír, az bizony tartani fog az első ugrástól – jegyezte meg a szakember.
Ez kit jobban, kit kevésbé zavar a koncentrációban. A stressz segíthet is a feladat végrehajtásában, de könnyű átbillenni a „másik oldalra".

(További részletek a Magyar Honvéd magazin július 14-én, pénteken megjelenő számában.)