Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Európai Unió részére felajánlható harccsoport felállításáról tárgyaltak a vezérkarfőnökök

Szöveg: Honvéd Vezérkar |  2014. július 4. 8:19

Szlovéniai látogatásának második napján – július 3-án, csütörtökön – dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök a Defence Cooperation Initiative (DECI) vezérkarfőnöki szintű találkozóján vett részt Mariborban.

A DECI-megbeszélés kezdetén – elköszönve a Clever Ferret 2014 elnevezésű gyakorlat végrehajtó állományától – a Honvéd Vezérkar főnök átnyújtotta a Hende Csaba honvédelmi miniszter által adományozott kitüntetést Ignazio Gamba dandártábornoknak. A Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force – MLF) parancsnoka a Magyar Honvédséggel közös feladatokban végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként részesült a „Szövetségért Érdemjel" kitüntetésben.

Az Adriai-tenger környezetében található országok mélyebb katonai együttműködésének előmozdítását célzó kezdeményezés mostani megbeszélésének fő témája az olasz−magyar−szlovén MLF bázisán megalakítandó EU DECI-harccsoport felállítása volt.

1595974896

A DECI-kezdeményezésben részt vevő országok sora – Olaszország, Szlovénia és Magyarország mellett – kibővült Horvátországgal és Ausztriával, ez a bővülés újabb szoros együttműködésre és a katonai kapcsolatok további szélesítésére adhat lehetőséget.

A vezérkarfőnökök megegyeztek abban, hogy az ötnemzeti alapon létrejövő, az Európai Uniónak felajánlott közös harccsoport 2017 első félévében látná el készenlétét. Benkő vezérezredes a tervezés előmozdítása érdekében felajánlotta a részt vevő nemzeteknek, hogy Magyarország idén ősszel megrendezi a DECI szakértői szintű munkaértekezletét. Ennek egyik fő napirendi pontja az MLF bázisán megvalósuló harccsoport képességkatalógusának összeállítása lenne, mégpedig annak érdekében, hogy a harccsoport 2016 végére elérje teljes műveleti képességét.

Olaszország megfontolásra javasolta partnereinek, hogy a 2015-ben induló „Resolute Support" elnevezésű afganisztáni műveletbe felajánlott „Julia" hegyidandár szerepvállalása a DECI-országok részvételével, együttműködésével valósuljon meg.

1595974896

A vezérkarfőnökök megegyeztek abban is, hogy emellett tovább folytatják és használják azokat a lehetőségeket, amelyeket a DECI alapításakor tűztek ki célul. Az együttműködés kiemelt céljai között így továbbra is szerepel a közös kiképzések és gyakorlatok végrehajtása, valamint egymás oktatási lehetőségeinek kölcsönös kihasználása. Ezt a szándékukat a felek egy közös nyilatkozat aláírásával erősítették meg a maribori találkozón.

A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a közös képességfejlesztésre, illetve az együttműködés egyes területein a regionális megközelítést kell alkalmazni.

Olasz javaslat alapján érdemes megfontolni a DECI-kezdeményezés kiterjesztését a régió további országaira. Felmerült például Szerbia esetleges meghívása.

1595974897

A találkozó végén Drago Lovrič horvát vezérkarfőnök felajánlotta, hogy 2015-ben Horvátország rendezi meg a DECI vezérkarfőnöki találkozót.

Benkő Tibor vezérezredes szlovéniai látogatásának harmadik napján – július 4-én, pénteken – Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel találkozik, valamint a magyar−szlovén katonai kapcsolatok aktuális kérdéseiről folytat kétoldalú megbeszélést Dobran Božič dandártábornokkal, a szlovén vezérkar főnökével.

1595974897

Fotó: Massaro Giosue törzsőrmester és Csehiné Sárkány Beáta szakaszvezető