Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az MH Egészségügyi Központba látogatott a Tartalékos Katonaorvosok Szövetségének elnöke

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. április 21. 14:45

Kevin Davies ezredes, a Tartalékos Katonaorvosok Szövetségének (CIOMR) elnöke tett látogatást az MH Egészségügyi Központban, a napokban.

http://www.honvedkorhaz.hu/cikk/1551
1599185791

A CIOMR elnöke dr. Kopcsó István orvos dandártábornokkal, a Magyar Honvédség egészségügyi főnökével és Széles Ernő nyugállományú dandártábornokkal, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnökével tárgyalva egyeztette a területet érintő tapasztalatait, meglátásait.

A megbeszélés után Davies ezredes udvariassági látogatást tett Kun Szabó István vezérőrnagynál, az MH Egészségügyi Központ parancsnokánál. Ezt követően az MH Egészségügyi Központ szakemberei előadásokat tartottak a Magyar Honvédség tartalékos rendszeréről, az egészségügyi szolgálat, illetve a szervezet felépítéséről, jellemzőiről, valamint a honvéd egészségügy korábbi és jelenlegi jelentősebb feladatairól, külszolgálati szerepvállalásairól.

1599185791

Az MH Egészségügyi Központban a program az intézmény bemutatásával zárult.

Ezt követően a vendég – dr. Gál János professzor meghívására – a Semmelweis Egyetem klinikai tömbjébe látogatott, ahol a lehetséges együttműködési területekről tárgyalt.

Kevin Davies ezredest fogadta Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese is.

1599185791