Az ország védelme össztársadalmi feladat

„Nagyon szerencsés vagyok, mert vezetőként sosem volt Napóleon-komplexusom" – mondta Havril András a karrierjéről szólva. Hozzátette, hogy általában közvetlen emberként ismerték meg a beosztottjai, akiktől elsősorban csapatmunkát várt el és azt díjazta is. A vezérkarfőnöki teendőivel kapcsolatban megjegyezte, hogy ő és kollégái nagyon sokat dolgoztak, hiszen a honvédség akkoriban kezdte alkalmazni a NATO előírásait, éppen befejeződött a védelmi felülvizsgálat, illetve abban az időszakban szűnt meg a sorkatonaság is. „Egy régi rendszert kellett átalakítani: új szellemiséget, kiképzési rendszert, sőt katonai kultúrát kellett bevezetni" – hangsúlyozta. Több misszió is főszerepet kapott akkoriban: az iraki és az afganisztáni küldetésekben való kiváló helytállás a szövetséges államokba is elvitte a Magyar Honvédség jó hírét. Az ezekből származó tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy a szövetségen belül teljesen más a kapcsolat tisztek és beosztottjaik között, mint az akkori honvédségben. Sokkal közvetlenebb volt a viszony és rugalmasabb a hierarchia, amitől jobban működött az egész struktúra. Így indult el a Párbeszéd-program a seregben, és ekkor fogalmazódott meg az a cél is, hogy nyitni kell a civil társadalom felé.

„Az ország védelme nem pusztán katonai, hanem össztársadalmi feladat, abban mindenkinek részt kell vállalnia" – emelte ki, hozzátéve, hogy éppen ezért tartja fontos kezdeményezésnek az önkéntes tartalékos rendszert és azokat a kommunikációs eszközöket, amelyek tudatosítják az emberekben, hogy nekik is vannak és lesznek feladataik egy védelmi helyzetben. Szerinte a mostani évszázadban azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek képesek a saját polgáraikat mozgósítani, ha arra van szükség, illetve azok a nemzeti haderők, amelyek a szükséges mértékben élvezik a társadalom – mind szellemi, mind pedig anyagi – támogatását. Azt is fontosnak tartja, hogy a hadseregben alapvetően jó viszony legyen a felettesek és beosztottjaik között, azaz a parancsnokok bízzanak a katonáikban és viszont. „Ezt – a parancsnok részéről – csak személyes példamutatással és közvetlenséggel lehet elérni" – mondta a volt vezérkarfőnök, majd megjegyezte, fontos éreztetni a honvédekkel, hogy szükség van rájuk a meglátásaikkal és a kreativitásukkal együtt. „A vak fegyelemre alapozott együttműködés ugyanis kiöli a bizalmat, a kreativitást és végül a kiszámíthatóságot is" – hangsúlyozta Havril András, akitől megtudtuk azt is, hogy a nyugdíjas- – és főként a civil – életet csak nehezen szokta meg, de mostanra sikerült elfoglalnia magát: sokat horgászik, vadászik, biciklizik, előszeretettel jár moziba vagy színházba, és bátran használja az internetet is. Az utóbbi nem csoda, hiszen mindig szeretett technikai témákkal foglalkozni, de a közösségi oldalakat elkerüli, mert azokat veszélyesnek tartja, ha az ember nem kezeli őket – a megfelelő mennyiségű időt rászánva – körültekintően.

Fotó: Rácz Tünde