Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az új amerikai nagykövetet fogadta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2018. június 28. 17:09

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter hivatalában fogadta David Cornstein amerikai nagykövetet, akit az új beosztására Donald Trump amerikai elnök jelölt ki februárban. David Cornstein június 22-én érkezett Magyarországra, megbízólevelét pedig június 25-én adta át Áder János, köztársasági elnöknek.

1599189754
A tárcavezető a találkozón elmondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is hazánk egyik legfontosabb stratégiai partnere a védelmi és azon belül is a különleges műveleti együttműködés területén. „E folyamatosan erősödő együttműködés keretein belül az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és a honvédelmi tárca között minden korábbinál szorosabb és hatékonyabb közös munka alakult ki" – tette hozzá a miniszter.

1599189755

Dr. Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy Magyarország kormánya elkötelezett a szoros transzatlanti kapcsolatok mellett, ugyanakkor a kétoldalú védelmi kapcsolataink is meghatározó szerepet játszanak nemzeti katonai képességeink kialakításában és fejlesztésében. A látogatáson elhangzott az is, hogy az 1993-ban kezdődött Ohiói Nemzeti Gárda és a Magyar Honvédség közötti állami partnerségi együttműködés 25. évfordulója alkalmából a honvédelmi tárca nyitott egy magyarországi rendezvény megvalósítására is, amelyről már megkezdődtek az egyeztetések.

1599189755

A találkozón a partnerek egyetértettek abban, hogy a képességfejlesztéseken túl a jelenlegi biztonsági kihívások és fenyegetések miatt kiemelten fontos az illegális migráció és terrorizmus elleni küzdelem. A honvédelmi miniszter az aktuális témák, illetve a kétoldalú együttműködések lehetőségeinek áttekintése után tájékoztatást adott az Egyesült Államok budapesti nagykövetének a 2016-ban elindított Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról is.

1599189756

Fotó: Szabó Lajos zászlós