Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bajnok katonanövendék

Szöveg: Révész Béla |  2016. május 5. 13:23

Nem telik el hét anélkül, hogy ne tudnánk beszámolni az ország egyetlen honvéd középiskolájának újabb sikereiről. Ezúttal egy autómodellező katonanövendék szerzett bajnoki címet, bizonyítva, hogy a debreceni intézményben az elektronikai képzés is felső kategóriás.

Rezes Bálint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 10. osztályos növendéke. A katonai pálya mellett elsősorban az iskolában folyó erős elektronikai technikus képzés miatt felvételizett az ország egyetlenegy honvéd középiskolájába. Bár debreceni lakos, ugyanúgy a bentlakásos rendszer tanulója, mint vidékről érkezett társai. Szabadidejét nem mindennapi hobbinak szenteli: elektromos autómodellekkel foglalkozik, mégpedig versenyszerűen.

1596012959

Bálint érdeklődése nyolc éve fordult a modellek építése felé. Mint mondta, az 1/10-es modellautók szinte egy az egyben olyanok, mint valódi társaik, azzal a különbséggel, hogy természetesen kisebbek, és elektromos meghajtásúak. „Aki huzamosabb ideje űzi ezt a sportot, az egy életre a rabja marad. Egyszerre felszabadító, de rendkívüli agyalásra serkentő tevékenység. Az autókon minden állítható, a teleszkópok, a differenciálművek, a kerékdőlés is, ráadásul mindig az adott pályához, időjáráshoz, hőmérséklethez kell beállítani úgy, hogy azzal a maximális gyorsaságot lehessen elérni" – mondta a debreceni katonanövendék.

A tanulónak sokévnyi munkájába került, hogy eljusson arra a versenyszintre, ahol most tart. Az elmúlt években kétszer is kvalifikálta magát a „Euro Touring Series" szlovákiai versenyére, a 2014/15-ös magyar téli bajnokságon pedig csak hajszálnyival maradt le a bajnoki címről. Ami késik, nem múlik, az idén sikerült megvalósítani a bravúrt: Bálint a 2015/16-os Téli RCProf Challenge nevű RC autómodell sorozat Formula-1 kategóriájában lett országos bajnok az 1/10-es méretarányú elektromos F1-es autók versenyében.

A debreceni középiskolás távlati tervei között a katonai és elektronikai pálya egyaránt szerepel, bár leginkább a kettő összekapcsolása lenne ideális a számára.

1596012959