Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bronzérmes lett az Eb-n a dzsúdós katona

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. május 2. 7:05

Harmadik helyezést ért el az április 24-e és 27-e között, a franciaországi Montpellier-ben megrendezett felnőtt dzsúdó Európa-bajnokságon Krizsán Szabolcs szerződéses hadnagy. Szakértők szerint ez olyan bravúr, amire 16 éve nem volt példa a 81 kilogrammos kategóriában.

Krizsán Szabolcs a honvedelem.hu-nak adott interjújában azt mondta: a versenyen az ő súlycsoportjában 35-en indultak, akik közül összesen öt versenyzővel küzdött meg. Elmondása szerint az első két küzdelmet sikerült megnyernie, de a négy közé jutáskor kikapott az aktuális világbajnoktól, így került a vigaszágra, ahol előbb egy portugál, majd pedig – a harmadik helyért − egy fehérorosz dzsúdóst vert meg.

A sportolónak nagyban nehezítette a dolgát, hogy másfél évvel a verseny előtt átesett négy csuklóműtéten, mindkét kezét meg kellett operálni, illetve a tavalyi Eb-n eltört a lába.

1595971240
Krizsán Szabolcs (jobb szélen) a dobogón

„Sajnos nekem sok sérülés jutott, de az utóbbi fél évben nagyon jól mentek a versenyek, szeptembertől márciusig nem is vesztettem mérkőzést" – tette hozzá.

A sportoló most már a következő nagy megmérettetésre készül, amely az olimpiai kvalifikáció miatt nagyon fontos: június 7-e és 8-a között Kuba fővárosában, Havannában küzd majd a pontokért.
A legnagyobb álma most az, hogy érmet szerezzen a 2016-os riói olimpián, de ehhez először össze kell gyűjtenie a kijutáshoz szükséges pontokat.

„Az aktív sportolói pályafutásom után pedig az eddig megszerzett tapasztalataimat mindenképpen a honvédségben szeretném kamatoztatni" – mondta. Tervei szerint a közeljövőben alaposabban is kiveszi a részét például a közelharcoktatásból az MH Altiszti Akadémián.

1595971240
A sportolónak Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka is gratulált
Címkékolimpiasport