Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapás a levegőből

Szöveg: Kovács Dániel |  2014. november 10. 9:30

A légideszantok modern kori alkalmazása a légi gépesítés tükrében címmel prof. dr. Turcsányi Károly nyugállományú ezredes és dr. Hegedűs Ernő őrnagy mutatták be a légi szállítású alakulatok múltját jelenét és jövőjét a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem legutóbbi előadásán Budapesten, a Stefánia-palotában.

1595982312

Turcsányi Károly elmondta, a légideszant műveletek a második világháborúban kezdtek elterjedni. Először a németek fejlesztették a legintenzívebben ezt a képességet, ám a krétai csata után Hitler rosszul értelmezte a tapasztalatokat, és a továbbiakban nem támogatta a légideszant műveleteket. Az alakulatok legénysége lövészkatonaként harcolta végig a háborút annak ellenére, hogy számos helyzetben égető szükség lett volna a különleges képességükre. A németek mellett a háború összes résztvevője is felismerte a légideszantosok valódi jelentőségét és ugrásszerűen kezdték fejleszteni a szükséges technikai hátteret és a megfelelő harceljárásokat.

A háború után egy ideig hanyatlásnak indultak a fejlesztések, ami annak is betudható, hogy az utolsó háborús években dinamikusabban fejlődött a légvédelem, mint a légi szállítás, ami megnehezítette az akkor még vitorlázó repülőgépeket nagy számban felhasználó légideszantosok életét. A hanyatlás egészen 1968-ig tartott, ekkor azonban újra szárnyra kaptak a fejlesztések, és néhány év alatt meghaladták a második világháborús képességszintet. A mélységbe történő kijuttatás eszközei is jelentősen megváltoztak, napjainkban már a legnagyobb szárazföldi ütőerőt képviselő harckocsik légi úton szállítása is megoldható például C-17-esek segítségével, ahogy azt 2003-ban Irakban is láthattuk.

1595982312

Hegedűs Ernő bemutatta a modern kor jelentős légideszant műveleteit, kezdve a szovjet hadsereg Afganisztánban bemutatott bravúros teljesítményével, melynek során két légideszant hadosztállyal, két légideszant ezreddel és egy különleges dandárral folytattak műveleteket a Közel-keleti országban. Elsődleges céljuk Kabul és Bagram repülőtereinek elfoglalása volt, de részt vettek különböző hágók és határ menti városok lerohanásában is. A műveletekben résztvevő szállítógépek kétszáznál is több BMD páncélost és további harminc egyéb harcjárművet is a helyszínre szállítottak, ami a kor színvonalát tekintve ugyancsak impozáns teljesítmény. Szóba került még az 1991-es öbölháború nagy amerikai légideszant hadművelete is, amely hasonló léptékű volt az oroszok afganisztáni teljesítményéhez. Ekkor légi úton ötvenhat könnyűpáncélos érkezett Szaúd-Arábiába, melyeknek az első negyvennyolc órában volt kiemelt jelentősége, ugyanis egy esetleges iraki ellencsapással szemben ezek sikerrel vehették volna fel a harcot, páncélelhárító képességüknek köszönhetően.

Az őrnagy beszámolt arról is, hogy napjainkban hazánkban az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj, valamint az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái képesek légideszant műveletekre. Érdekességképpen elmondta, a jövő szállítójárművei között akár a léghajó is visszatérhet, természetesen újratervezve és modernizálva. Ennek az előfutára az amerikai Aeros által fejlesztett Aeroscraft, amelynek üzemanyag fogyasztása jelentősen alacsonyabbnak ígérkezik a manapság rendszerben lévő teherszállító gépekénél.

1595982312

Fotó: a szerző felvételei