Égen járók

De kik is az utódok, napjainkban mely alakulatok katonái hagyják el rendszeresen a „vasat", hogy aztán „selyemszárnyakon" szálljanak alá? A kérdés megválaszolásához Lázár Tibor őrnagy, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis Repülőműveleti Főnökség ejtőernyős kiképzőrészlegének vezetője, valamint Kollár Gábor százados, a speciális ejtőernyős kiképzőcsoport (SEKICS) parancsnoka nyújtott nekünk segítséget.

A 2600 ugrással rendelkező Lázár őrnagy harckocsizóként kezdte pályafutását, ám hamar váltott. Előbb a 74. Arrabona felderítő-zászlóaljnál, majd a 34. Bercsényi László felderítő-zászlóaljnál és annak jogutódjánál, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljnál töltött be különböző beosztásokat. Az alakulatoknál volt speciális rádióközpont-parancsnok, mélységi felderítő, a műszaki búvárok csoportparancsnoka, vezénylőzászlós, hadműveleti tiszt, valamint különleges műveleti csoport parancsnok.

Amilyen sokrétű ezen alakulatok feladatrendszere, annyira eltérő, (illetve néha hasonló) az általuk használt ejtőernyők típusa – tudom meg Lázár őrnagytól. A különleges erők az RS 4/4 LA és az amerikai MC–6 körkupolás ernyőket (is) használják, az utóbbi például 150 kilogramm teherbírású. Az előző mondatban az „is" azért szerepelt, mert a „különlegesek" HAHO–HALO képességgel is rendelkeznek. (High Altitude, High Opening – nagy magasság, magas nyitás, High Altitude, Low Opening – nagy magasság, alacsony nyitás.) Ehhez a szintén amerikai MC–5, légcellás tandem rendszerű ernyőket használják, amelyek teherbírása megközelítőleg 200 kilogramm.

A kétféle nyitási technikát a hadműveleti alkalmazási célok határozzák meg. HAHO rendszerben például a különleges műveleti csoportot a célterületétől 40–50 kilométerre ki lehet dobni, akár „utasszállító magasságból" is, majd az azonnali nyitást követően szép csendben „bevitorláznak" a kijelölt célpontra. Magyarán: akár egy civil légifolyosót kihasználva üthetnek rajta például a terroristákon, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a távolban látott kondenzcsík nem a London–Sydney járattól származik, hanem egy C–17-estől. Ebben az esetben az ejtőernyősök természetesen oxigénpalackkal ugranak. A HALO technika pedig maga a „derült égből villámcsapás": a nagy magasságból a célpont felett kiugró különleges műveleti csoport roppant alacsonyan nyitja az ernyőket, így szinte pillanatok alatt az ellenség nyakában vannak. A „különlegesek" mellett az MC–5-öt használják a légi kutató-mentő szolgálatnál is, főként teherbírása miatt. Ezzel az ejtőernyővel ugyanis nemcsak egy gázolajjal teli hordót lehet például lejuttatni utánpótlásként a hadműveleti területen, de egy ejtőernyős felkészültséggel nem rendelkező specialistát, például túsztárgyalót is. A kutató-mentőknél pedig akár feszítő-vágó eszközöket, orvost, ha a helyzet úgy kívánja.

A Bornemissza-zászlóaljnál egyaránt használnak körkupolás és légcellás ernyőket, míg a „88-as" ejtőernyős százada főleg az RS 4/4 LA ernyőt használja, de ugrottak már katonáik MC–6-ossal, valamint T–11-es amerikai ernyőkkel is, felderítőszakaszuk pedig szintén légcellás ernyővel ereszkedik alá.

Mindezek mellett széles körű nemzetközi együttműködési tapasztalattal is rendelkeznek a Magyar Honvédség ejtőernyősei: a szövetséges hadseregek katonáival C–130-asból, C–160-asból, C–17-esből is rendszeresen hajtanak végre ugrásokat, s nem utolsósorban kijelölt szakembereik felelnek a teherdobásokért. Ami pedig a felkészültségüket, a kiképzés színvonalát illeti: 2011-ben volt utoljára halálos ejtőernyős baleset (nem ejtőernyőhibából), azóta 30 000 ugrást tudhatnak maguk mögött, s a tavalyi, 4000 ugrás során csak hat esetben kellett jelentést írni könnyű sérülés vagy mentőernyő-nyitás miatt. Végezetül Lázár őrnagy még beszél azokról, akik nélkül – ahogy az egykori reklám mondta – mindez nem jöhetett volna létre, nem működhetne: ők a riggerek, vagyis az ejtőernyővarrók. Jelenleg ketten végzik ezt a munkát a Nemzeti Közlekedési Hatóság licencével.

– Mindannyiunk élete az ők kezükben van – mondja az őrnagy arra utalva, hogy a megsérült ernyőket ők javítják meg, s adják vissza használatba.

S ha már a riggereknél tartunk, adjuk át a szót Kollár Gábor századosnak, a SEKICS parancsnokának, akinek irányítása alatt nem csak a „varrók" dolgoznak. A speciális ejtőernyős kiképzőcsoportot 2009. szeptember elsején hozták létre a szolnoki helikopterbázison. Fő feladatuk a Magyar Honvédségben ejtőernyős beosztást betöltő katonák felkészítése, vizsgáztatása. Az egyhónapos tanfolyam során az aspiránsok két hét alatt sajátítják el az elméleti ismereteket, megtanulják a hajtogatást, majd vizsgát tesznek. Aki megfelelt a követelményeknek, mehet a következő, gyakorlati szintre.

– Nem minden jelentkező jut el idáig – mondja Kollár százados –, vannak, akik mentálisan, mások pedig a fizikai követelmények miatt buknak el. Azoknak azonban, akik megfeleltek, tizenöt ejtőernyős ugrást kell végrehajtaniuk RS 4/4 LA körkupolás ernyővel először 800, majd 600, végezetül pedig 400 méter magasságból. A kilencedik ugrásukat követően pedig „fokozódik a helyzet": először fegyverrel, majd felszereléssel, később pedig éjszaka is ugraniuk kell. A „hab a tortán" a végső vizsga, amikor is teljes felszereléssel, éjszaka, ismeretlen terepre kell kiugorniuk, s ha ezt is sikeresen teljesítették, akkor megkapják a harcra kész (Combat Ready) minősítést.

A bátor jelentkezőket egy „megszállott" csapat viszi el az eddigi szintig – derül ki Kollár százados szavaiból. A SEKICS jelenleg huszonöt fős, a sofőröktől az instruktorig bezárólag; mindegyiküknek megvan a maga fontos szerepe a rendszerben. (Csak egy jellemző adat: a speciális ejtőernyős kiképzőcsoport tagjai, lapzártakor, 50 000 ugrással rendelkeznek.) Ez a csapat raktározza, javítja, sokszor hajtogatja a mintegy 500, a hadseregben használt ejtőernyőt – kiképzési feladataik mellett. Arról már nem is beszélve, hogy a katona- és nemzeti válogatott (világbajnok) csapat tagjai is a SEKICS kötelékében teljesítenek szolgálatot.

Ami pedig a jövőt illeti, Kollár százados két fontos projektet említ meg. Feladataik mellett jelenleg azon dolgoznak, hogy a Mi–8-as, Mi–17-es helikopterek rakterének hátsó „két-félhéjának" leszerelésével ne csak az egyetlen oldalajtón tudjanak kiugrani a katonák. Már csak azért is, mert a hadműveleti alkalmazás során a teljes felszereléssel ugrók bajosan jutnának ki az amúgy is kisméretű oldalajtón. Másik feladatuk pedig a Magyar Honvédség nemrégiben kapott AS–350-es helikoptereihez fűződik: most tesztelik, hogy miként lehet ezekből is kiképző, gyakorló, illetve sportugrásokat végrehajtani.

Ejtőernyős dinasztia

2001-től az MH 1. Könnyű Vegyes Ezred ejtőernyős kiképzője volt, majd visszakerült az akkor már különleges műveleti zászlóaljként működő „Bercsényihez".

2009. szeptember elsejétől tagja a SEKICS-nek, ahol előbb csoportparancsnok-helyettes volt, majd ő lett a parancsnok. Testnevelő tanári, és szakedzői diplomával rendelkezik.

Első ejtőernyős ugrását 1992-ben hajtotta végre közösen édesapjával, aki ezer, és édesanyjával, aki háromszáz ugrást tudhatott maga mögött. (Később volt olyan eset is, amikor a Kollár família öt tagja ugrott együtt egy gépből.)

Számos ifjúsági és felnőtt bajnoki címet szerzett, a nemzeti, és a katona-ejtőernyős válogatottnak is oszlopos tagja. Jelenleg hétezer ugrással rendelkezik.

Fotó:Rácz Tünde

Forrás: Magyar Honvéd 2017. március