Elkészült a NATO-radartorony Medinán
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2013. január 10. 9:35Elkészült a NATO-radarállomás 28 méter magas betontornya a Tolna megyei Medinán, a radarberendezést a tervek szerint augusztusban helyezik el a létesítményben − közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A tájékoztatás szerint 2013 márciusában kezdődik a radart védő csonkagömb, az úgynevezett radom telepítése, amellyel együtt az építmény magassága meghaladja majd a 45 métert, magát a radart pedig augusztusban építik be. A tárca korábban azt közölte, hogy a jelenleg üzemelő orosz gyártmányú radar helyett az olasz Selex Sistemi Integrati cég háromdimenziós berendezését állítják üzembe.
A komplexum műszaki átadásának határideje 2014. január 31., az új radart 2014 áprilisában tervezik hadrendbe állítani − közölte a sajtóiroda.
A telepítendő radarnak a medinai helyszínre számított felderítési lehetősége a deciméteres hullámhosszon használt L-frekvenciasávban bizalmas adat, de a közepes hatótávolságban használt S-sávban a jelenleg alkalmazott P-37M típusú orosz felderítő radar 270-300 kilométeres felderítési lehetőségét jelentősen meghaladja − tájékoztatott a HM.
Az egyes meglévő radartípusokat ugyanakkor nem lehet összehasonlítani a telepítendő berendezéssel, összehasonlítást a régi és az azt felváltó új radarrendszerek között lehet tenni − írták.
A medinai 3D-s radarállomás a magyar légteret ellenőrző rendszer harmadik eleme lesz, a másik két háromdimenziós radarállomás Bánkúton és Békéscsabán működik.
A minisztérium megerősítette: a három radarállomást speciális helyzetekben mobil radarokkal egészítik ki. A Dunántúl domborzati viszonyai miatt Medina a bázisa lesz egy mobil radarcsoportnak − írta a tárca sajtóosztálya.
A kép illusztráció!